socially pingvin

Mosoly

2007. december 15. - döm

Tegnap nagyon jót sétáltam. Elmetróztam a Deák térre, és onnan a Lánchídhoz ju lyukadtam ki. Közben az orromra csücsült egy nagy hópehely, majd még egy meg még egy pár. Vártam, hogy majdcsak elolvadnak vagy valami, de nem tették meg, hanem maradtak. Ettől aztán olyan jó kedvem kerekedett, hogy azontúl másfél óráig abba sem bírtam hagyni a mosolygást. Mindenkire rámosolyogtam, aki szembe jött velem, és ha valaki viszonotza, akkor még jobban éreztem magam. Közben beálltam egy gimnazista csoportba csak úgy, majd le is szakadtam tőlük. Eztán átsétáltam a Láchídon és azonmód vissza is tértem. Mikor ezzel is megvoltam és nem tudtam mit kezdeni magammal, meglátogattam a Váci utcát, ami most a legkedvesebb helyem Budapesten. A metrón találkoztam 2 osztálytársammal és egy ismeretlen 19-20 éves lánnyal, aki.miutn leszállt a barátosnéja mutatta, hogy le akarok-e ülni a falatnyi felszabadult helyre és én csóváltam a fejem, nem akartam összenyomni. Mikor leszállt, inett nekem és én is visszaintettem neki, az osztálytársaim pedig igen elcsodálkoztak, mikor megtudták, hogy nem is ismertem. Persze rögtön mondták, hogy biztos tet
szettem neki és azért volt olyan kedves. Ezt már nyilván nem fogom megtudni, mert nem valószínű, hogy valaha is fogok vele találkozni, de azért én nagyon sajnálnám, ha az osztálytársaimnak lenne igaza. Olyan illúzió romboló a gondolat. Én szeretem az embereket és nem vagyok képes elhinni, hogy csak rossz indíttatásból csinálnak mindent. Lehet, hogy mégis ez az igazság, s ha igen, akkor,akkor...

ui.: Végülis ígyis-úgyis szükségük van a megváltásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr576050692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dávid 2007.12.15. 16:47:34

Ne engedj az oszálytársak azon véleményének hogy minden mögött biztos van valami hátsó szándék. Még ha úgy is van ahogy ők mondják, akkor sem kell egyből erre gondolni mert te ezt úgy se tudhatod biztosan, lehet hody csak jófej volt (valószínű).

Döm deux döm 2007.12.15. 17:05:25

préd. 9. 5. hmmm...

behappy 2008.01.07. 20:08:24

Júj ki ez a Dávid?:D:D:D Olyan bölcsességeket írt le ide hogy csak nem győzőm becsukni a számat :D Na hogy komolyabbra fordítsam a szót azt szerettem volna leírni hogy (sajnos egyet kell értenem ezzel a Dávid gyerekkel egyébként nem ismerem:P:D) az az igazság az emberek mindig a rosszat látják a hátsó szándékot a hátrányát a dolgoknak és ez már fáj...

Döm deux döm 2008.01.07. 20:10:43

ez a Dávid, az a Dávid, ha érted, szóval az osztálytársunk :D

Sally 2008.01.10. 10:18:22

jéé. én azt hittem balla...:D

Áná 2008.01.12. 22:15:14

Nem mondod komolyan Bubben...:D

Döm deux döm 2008.01.12. 22:43:10

így könnyű, hogy már tudod. De elárulnám a kedves társulatnak, hogy, csak azután tudta meg, miután én leírtam...
süti beállítások módosítása