socially pingvin

Elítélsz?

2007. szeptember 16. - döm

Az emberek sokszor azt hiszik, hogy mivel nem maguk választhattak rokonokat, ezért a sors a lehető legrosszabbat osztotta nekik. Pedig ha belegondolnak akkor rájönnek, hogy olyan dolgok miatt "akadnak ki" a testvérükre, ami vagy bármelyik embernél előfordulhat, vagy olyan miatt ami minden más embernél is előfordul, csak ő nem tudja, mert nem él vele együtt, vagy pedig olyan dolog miatt haragszik meg rá, illetve azt a tulajdonságát veszi a legidegesítőbb vonásának, ami örökölt, és ami rendszerint ő is örökölt. De sokszor van az is, hogy egy jóformán ismeretlen embert pont az olyan jellemvonásáért ítél el valaki, aminek ő maga is birtokában van, csak nem veszi észre. Ez sokszor jó jelzés, hogy ne ítélje el az illetőt, vagy ha pedig nem képes rá, akkor változzon meg belőle, hogy legalább valami alapja legyen hozzá. PErsze ezzel nem állítom azt, hogy minden negatív ítélet téves, de vannak olyan furcsa dolgok, amik miatt, ha nem kap idejében észbe az ember, nagyon könnyen ellentmondásba keveredik és elvesztheti a hitelességét (már ha az emberek előítélete megengedi, hogy legyen hitelessége, de erről majd máskor....)

ui: sajnos ne jutott eszembe jobb cím, de szóljatok, ha neketek vvan valmi jó a tarsolyotokban.... 

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr756050722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiry 2007.09.17. 21:27:10

nekem tetszik a cím :)

andreew 2007.09.18. 16:53:19

hm... gondolkoztam azon, hogy itt mire gondolsz.

Döm deux döm 2007.09.18. 18:59:28

hol?
süti beállítások módosítása