Ma egy csöppet sem izgalom mentes osztálykiránduláson vettem részt, ami, mint a cím is sejteti, nem egészen a tervek szerint zajlott le. Történt ugyanis, hogy a Kecskemétről jövő busz nem ért elég korán Pestre ahhoz, hogy odaérjünk a találkozóra időben. Mikor kinyomoztuk, hogy hol is lesz tulajdonképpen a találkozó (mert ezt se tudtuk igazából), akkor már a HÉV megállóban voltunk(8.03), de még ez sem volt elég ahhoz, hogy utolérjük a 8.20-as buszt, ami Pomázról indult és amin a többiek mentek Dobogókőre, mivel a HÉVvel majdnem egy órát utaztunk. Mivel osztályunknak csak hűlt nyomait találtuk, ezért megeresztettünk egy újabb telefont és kiderült, hogy már Dobogókőn vannak. Megkértük őket, hogy várjanak meg minket, mert felszállunk a 9.20-as buszra. Igenám, de az a busz csak Pilisszentkeresztig vitt el minket, ami Dobogókőtől 5 km-re van. háromnegyed tízre stoppal oda értünk Dobogókőre, de mengint meglógtak már, mire mi odaértünk. Fél órán keresztül próbáltuk őket elérni,sikertelenül, majd mikor elértük őket, azt az utasítást kaptuk, hogy induljunk el a sárga jelzésen, ami egy nagy lejtővel kezdődik. Csakhogy 4 sárga jelzés volt, ezért ki kellett választanunk azt az utat, ami lejtős volt. Mikor megtaláltuk elindultunk rajta és mentünk. Aztán fél egy tájban világossá vált, hogy nem a jó úton jöttünk, ezért megint telefonáltunk, amiben megkaptuk az utasítást, menjünk tovább. Szerencsénkre aztán találkoztunk egy emberrel 1 óra tájt, aki felvilágosított bennünket, hogy az ellenkező irányb, Szentendre felé tartunk, majd elvezérelt minket a Pilisszentkereszt felé vivő útra, amin szerencsésen eljutottunk abba a buszmegállóba, ahol felszálttunk a Pomázi buszra és hazamentünk.