ím a 100. bejegyzés. Igen. ez is eljött, egy szép, szombati napon. Bár kissé le vagyok maradva az eseményekkel, azért eddig minden jól ment, és rendszeresen írok is, igaz lehet, hogy kissé túl gyakran. De megmondom, hogy ezen miért nem változtatok a jövőben. Azért tudniillik, mert ha ritkítanék rajta, akkor soha nem lenne kedvem írni, csak esetleg havonta egyszer, azt meg gondolom senki nem akarja.

Tegnap volt az évzáró. Nekem tetszett, nem az a 2 himnusz között 3 2 órás beszéd, hanem színes volt a program, és ráadásul nem is volt túl hosszú az egész, és nem volt a végén az a vége_az_iskolának_meneküljünk_innen hangulat. Magyarul nem csak az volt jó az évzáróban, hogy vége lett az iskolának hivatalosan is. És kaptam könyvet, amiben az áll, hogy megdicsérnek, matematikából kiemelten :S. Most pedig folytatódjék a sorozat.

A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
- Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.