2007. Mindenki ír valamit az évéről. Jó, nem mindenki. Sokan. Én nem tudnám hónapokra lebontva felidézni, de azért nagyjából a fonotsabb dolgokat leírom ide, ha másnem a hála felgerjesztésére.

Számomra az év nagyon jól kezdődött, januárban kaptam egy lap-topot és a félévi értesítőmbe is jó jegyek kerültek. A február teljesen kiesett az emlékezetemből(lehet segíteni). Márciusban blogolni kezdtem , ami először nagyon gyatra volt, valljuk be, hiszen a helyesírás nem volt mégcsak vendég sem az oldalon, a stílus pedig azért volt gyatra, mert soha nem vettem a fáradtságot, hogy újra olvassam az irományomat, lektorra pedig nem volt pénzem (sem időm :D):D. Voltam Van Gogh kiállításon , elkezdődött egy Tolsztoj korszak az életemben, próbáltam egy nagyon művészi szöveget megírni (végül nem lett művészi of kósz :D), Szabó Lőrinc mániába estem és Shakespearet kezdtem olvasni. Virágos áprilisunk volt, sok okoskodó gondolattal, rengeteg természet figyeléssel, Szabó Lőrinc hepp lezárással, szülinappal, amivel kapcsolatban sikerült rájönnöm, hogy kispolgári álmaim vannak, sportnappal , és Shakespeare humorának felfedezésével. Tikkasztóan köszöntött ránk a május. Sokminden történt: volt ballagás, népligetbéli virágokkal , volt örülés az iskolahonlapon közzétett cikkemen , volt sok-sok Négyszögletű Kerek Erdő, volt meg nem nyert Jeruzsálem verseny , volt kórus és végül, de nem utolsósorban (ez megko mekkora lerágott csont!) volt könyvhét nagybátyám könyvével, amit máig sem sikerült elolvasni... A június legfontosabb eseménye természetesen az iskola vége lett volna, ám mégsem az volt. Kiderült ugyanis, hogy felvettek egy különképzésre magyarból és töriből. Emellett volt Tolsztoj korszak szüneteltetés (máig is tart), Romhányi sorozat, évvége , 100. bejegyzés és a könyvhét mégiscsak ebben a hónapban volt... A júliust a semmittevés, az olvasás és a munka töltötte ki, az augusztus pedig a táborozások és a nagy események jegyében telt el. Voltam Kiskörén , Erdélyben és Szolnokon és ekkoriban vált Kecskemétből világváros . Szeptemberben kezdődött az iskola , (túl) sok kilencedikessel, és a mentor képzésekkel. Októberben volt egy esküvő (a harmadik amin részt vettem idén, aminek nagyon örültünk, Novemberben elkezdett havazni és a december igazán téliesre sikeredett, volt fehér karácsony , ajándékok oda és vissza, míg elérkezett a mai nap, az év utolsó napja.

Összességébe véve, minden tekintetben gyarapodtam. Voltak öröm és sértettség könnyei (dramatizált változat). Volt kacagás és volt melankónia. Sok csodálatos embert ismertem meg, lettek új barátaim, és sikerült elveszteni is párat. Volt csalódás, de a remény soha nem múlt el (csöpp-csöpp). Hálás vagyok azért, ami történt velem idén.

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,

nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan

pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
(Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról)

158 évvel ezelőtt is győzzött egy zsarnokság Magyarországon. Mi már szerencsések vagyunk, mert nem kell megélnünk semmi hasonlót. Azt hiszem, minden okunk megvan a hálára. És igenis nem értek egyet azokkal, akik nyavajognak a rossz sorsuk miatt. Talán nem azt kellene sorra vennünk minden reggel felkeléskor, hogy mi vár ránk még ma és hogy miért panaszkodhatunk, sokkal hasznosabb lenne, ha azt vennénk számon, hogy miért lehetünk hálásak. Elvégre itt a Földön nem nagyon lesz olyan, hogy ne legyen miért panaszkodnunk és attól se lesz semmi jobb, ha folyamatosan siránkozunk. Akkor inkább gondoljunk a jó dolgokra, mert attól valamelyest jobban érezzük magunkat legalább. És hidd el, én is tudnék panaszkodni sok minden miatt, de nem teszem, mert nem vagyok olyan önző, hogy világgá kürtölöm a bajaimat, hogy érezze már más is rosszul magát.