socially pingvin


Mindent megmagyaráz

2007. augusztus 24. - döm

Nagyon nehezen vettem rá magamat az írásra, de csak neki kezdtem. Pedig az utóbbi 2 nap során legalább 5-ször megnyitottam az írok egyet ablakot, és még írni valóm is volt, de valahogy nem szántam el rá magamat eléggé.

Az első amiről írni szerettem volna, az az, hogy az ember nagyon sokszor az élete során elveszít barátokat, így, vagy úgy, például úgy, hogy megszakad a kapcsolat velük. Ez nagyon frusztráló érzés, főleg, ha belegondol, hogy el fogja felejteni egy idő után ezt az értékes személyiséget és nem fog a sok jó dolora emlékezni amit egütt csináltak, számára az az ember gyakorlatilag elveszik és ha véletlenül találkozna az illetővel akkor észre veszi, hogy már nincs köztük semmi kapcsolat, mások az ismerősök, más más dolgok érdeklik őket, és azért az elmúlt dolgokról is csak mértékkel szabad beszélni. De szerencsére jönnek új barátok, és új dolgok történnek, így az embernek nincs ideje leállni sopánkodni.

Az emberek mindent megtudnak magyrázni, nem kell hozzá más, csak egy kis felelősségre vonás, vagy egyszerűen csak a lelkiismeretük birizgálása. Ha kell, mindent megmagyaráznak, még ha olyan forrás alapján kell megállapítaniuk a saját igazukat, ami az ő állításukkal szöges ellentétben áll. Az emberek mindent ki tudnak magyarázni és nem jönnek zavarba akkor sem, ha esetleg ferdíteni kell az adatokon. Az emberek képesek megmagyarázni MINDENT. Főleg én.

süti beállítások módosítása