-Ezeket nevezik tapsolós baptistáknak nálunk a gyülekezetben - mondta nagyanyám.

-És a többiek ők mik? Ők a sírós baptisták? -kérdezte apám

És valóban. Vannak olyan típusú hívők közöttük, akik kevésbé áhítatosak, hajlamosak a dolgok szemébe nevetni: a tapsolós baptisták. Mint erre édesapám elmésen rávilágított, a többiek a sírós baptisták. Tette ezt a megjegyzést azért, mert valóban van olyan réteg is, akik a jelentősebb események fontosságát felismerve hajlamosak elérzékenyülni,néhány könnyet elmorzsolni.

Lehetséges, hogy ez a félezredik bejegyzésem egy új hónap első napján, egy új kaland kezdetén valamifél cezúra az életemben. Persze az ember az ilyen választóvonalakat ide-oda pakolja kedve szerint, amíg meg nem találja azok végleges helyét az - akkor már - régmúltban. Hiszen nem tudhatod, hogy mi nyit új korszakot az életedben. Lehet egy telieresztett kádban vett fürdő hosszú idő után; egy őszinte beszélgetés; egy régen várt, vagy véletlen találkozás; egy elejtett szó ami a nagy változást hozza. De ugyanígy lehet, . hogy amit ma az életedben valaha kapott legnagyobb ajándéknak tartasz, holnap elvész, és rövid epizódszereplővé zsugorodik történetedben, esetleg ami ma életed legrosszabb napja, arra lehet, hogy egy év múlva egyáltalán nem is fogsz emlékezni. Nem tudhatod, és nem tudhatom.

De mikor érzem a változást, mindig a jövő és a múlt kavarog a szemeim előttVárakozás és nosztalgia. Kacagás és könnyek. Gombóc a torkomban; félelem, hiszen az új mindig félelmetes. Nem érzem magam késznek, (érzete valaha is készen magát bárki nagy fordulatkor?), elrejteném az arcomat a változás elől; de a szemébe nevetek, és megteszem az első lépéseket. Ujjongok. Ugrálok. És végtelenül hálás vagyok azért az életért, amit élhetek.

Engedd, hogy sírva-nevetve táncoljak változó életem minden percében! Hadd legyek a sírós és tapsolós baptista egyszemélyben!

Vannak olyan emberek, akiknek látod az értrékeit, tiszteled, és barátodnak tartod őket, de tudod, hogy a ragaszkodásod nem viszonzott, mégis úgy érzed, hogy neked öröm, hogy a közelükben lehetsz. Képzeld, van az életedben olyan ember, akit talán idegesítőnek tartasz, talán észre sem veszed, de őszintébben szeret és tisztel mint a legtöbb ember, akit barátodnak nevezel. Hűséges hozzád, és már-már áhítattal csüng rajtad, titokban te vagy az egyk legjobb barátja; de ez tulajdonképpen csak előtted titok, mert te nem látod a saját egyéb dolgaidtól ezt a hatalmas értéket.

Képzeld ezeknek az embereknek is van az életében olyan ember, akit talán idegesítőnek tartanak, talán észre sem veszik, de őszintébben szereti és tiszteli mint a legtöbb ember, akit barátjának nevez. Hűséges hozzá, és már-már áhítattal csüng rajta, titokban ő az egyik legjobb barátja; de ez tulajdonképpen csak előtte titok, mert ő sem látja a saját egyéb dolgaitól ezt a hatalmas értéket.

Ha te vagy az én "rajongóm", akkor lehet, hogy a te egyik "rajongódnak" én vagyok a "rajongója". Ha én vagyok a te "rajongód", akkor lehet, hogy az általad nagyra tartott személy engem tart nagyra. De mennyivel jobb lenne, ha mindannyian foglalkoznánk egy kicsit nemcsak azokkal, akik nekünk ultraszimpatikusak, hanem azokkal is, akiknek mi vagyunk ultraszimpatikusak? Mindannyian abbahagynánk az ábrándképek kergetését, és sokkal több tartalmas kapcsolatunk alakulna ki.

Leszel elég bátor hogy elkezd ezt TE?

Múltkor rádöbbentett valamelyik cikk, vagy én nem tudom, hogy micsoda, hogy az a szovjet emlékmű, amit a Kálvinon fedeztünk fel, és amire azt hittük, hogy már évek óta ott áll, csak egy díszlet. A másik amire rádöbbentett, hogy az se tűnt fel, hogy eltűnt a csodás alkotás :DD

seems like something really significant. :D

itt a csoda 

Időnként akadnak ilyen torz vágyaim, hogy az emberek (na jó nem mindenki) legyenek a barátaim, és szeressenek magamért, vagy legalábbis nagyrészt magamért. Na jó ez most eléggé nyávogás, vagy eléggé annyak hangzik, de talán jogos az igényem.

Persze ezzel kapcsolatban azért némi distinkció ( :DDD ) szükségeltetik. Hiszen lehet, hogy számomra ezek az igények jogosnak tűnnek, de egyáltalán nem biztos, hogy nem valósultak még meg, illetve egyáltalán nem biztos hogy ha valóban nincsenek barátaim, akkor nem az én hibám hogy nincsenek. Persze időközben rájöttem, hogy erről baromira nem akarok se beszélni, se gondolkozni, szóval most abba is hagyom.

(De hogy oldjam a feszültséget: nyilván vannak barátaim, meg minden, csak éppen a vizsgaidőszak burkában nem igazán tűnik fel. És ez most (kivételesen) nem ilyen önnyugtatás (haha), hanem valóban természetesnek tekinthető, hogy senkivel nem érintkezek napokig, és az is, hogy ezek a napok heteknek tűnnek. Miközben persze  múlthéten is egy csomó tök jó dolgot csiánltam, és jövőhéten meg családi nyaralás, meg szülinapi parti, meg yayyy.)

Bírom az ilyen baromságaimat (NOT) :DD És még művészi és mély voltam :D

Talán egy hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem úgy, hogy meghívlak magamhoz. Nem gondoltam át a következményeket, hogy mi lesz a későbbiekben. Eszembe se jutottak ilyesmik, hogy vajon meghívsz-e is legalább udvariasságból magadhoz, vagy hogy mennyire fogod értékelni amit nálam tapasztalsz. Persze, hogy nem jutottak eszembe, hiszen ezek olyan jelentéktelen dolgok, amik tulajdonképpen nem osztanak, nem szoroznak. Végül is nem ezek mögött van az igazi tartalom.

Miért tagadjam? Remekül telt az idő, legalábbis számomra. Voltak persze feszélyezett pillanatok, előfordult, hogy nem értetted, hogy miért mutatok olyan dolgokat, amik téged nem is érdekelnek, de minden talákozásban vannak félresikerült percek.

Fantasztikusan éreztem magam, és úgy tűnt, hogy minden adott ahhoz, hogy mindkettőnknek jó élményei maradjanak erről a találkozásról, és az ezt követő alkalmak sem cáfoltak rá erre. Mert újra, és újra hívtalak. Újra és újra elnevetgéltünk, sztoriztunk, és újra megálltunk ugyanazon a ponton. Bármilyen személyes dolgot hoztál fel szabadkoztál, amiért felhoztad, és ha netán én hoztam fel, kényelmetlenül érezted magad.

Én nem akartalak beengedni. De megtettem. És most várnám, hogy engedj be te is.

Állok az ajtó előtt, kezem a kilincsen, de nem nyomom le. Nem tudom, hogy az ajtó nyitva van-e, a bejáraton csak pár rövid vicces sztori van néhány post it-en.

De a vicces sztorik nem árulnak el semmit a bent lakó emberről. És állok és gondolkozom, hogy bemehetek-e.

"I swear when I grow up, I won't just buy you a rose.
I will buy the flower shop, and you will never be lonely."


Van egy együttes a FUN. Mióta ismerem őket, elég ambivalens a viszonyom velük; nagyon addiktív a zenéjük, és nagyon bírom az énekes hangját is. Ugyanakkor egyáltalán nem tudok azonosulni a szövegeikkel nagyon nagyon sok esetben, és csomó számuk annak ellenére, hogy addiktív, idegesítő is egyben. De most találtam egy nagyon szép balladát tőlük; amit mindjárt megkönnyezek itt, tényleg annyira szép. Na jó, ez elég erős túlzás volt, de na :) Egy házaspárról szól, akik amennyire kibírtam venni már kb 30 éve házasok, de a nő megbetegedett, és nem szabadna meghalnia; de a dal elmeséli a páros egész történetét. Na mindegy, így az én tolmácsolásomban nem annyira megkapó, de a végére az ért belinkelem. Vajon miért Gambler a címe?

http://youtu.be/FcwVk_K5TOk


"You swore you'd be here 'til we decide that it's our time

Well it's not time, you've never quit in all your life.
So just take my hand, you know that I'll never leave your side.

You're the love of my life, you know that I'll never leave your side."

Már most itt ülök, és a múltnyári képeken nosztalgiázok; és már most fura, és távoli egész Magyarország. Nem szeretek magamról írni [noha állandóan ezt teszem] mégis ez olyan papírra [??] kívánkozós meg szép melankólikus dolog. Na persze már akinek.

És olyan szépeket, kedveseket bírnék mondani búcsúzásképp az embereknek, de persze megint kitudja, hogy lesz-e ebből bármi; ahogy azt is kitudja, hogy lesz-e még időm, lehetőségem Norvégia előtt bejárni Budapestet, és megcsinálni  mindazt, amit még szeretnék. Nem akarom, hogy ilyen végleges érzésem legyen. Nem akarom azt érezni, hogy talán nem is térek vissza véglegesre még évekig. Szeretném azt hinni, és mondani, hogy én márpedig vissza fogok jönni.

Márpedig vissza fogok jönni. Persze ezt nem úgy mondom, mint igéretet; mint akinek hatalmában van, hogy minden körülménynek ellene szegüljön, és rendelkezzék saját élete és halála felett, de vissza fogok jönni, ha Isten is úgy akarja, és élek.

 Ez mindenesetre szép búcsúszöveg, még ha esetleg csak nekem is tetszik, meg ha még egyelőre maradok a hátsómon, és tanulom tovább a polgárijogot, hogy ne bukjak meg jövőhéten. 

előfordulhat, hogy alkalmanként egy barom vagyok. de ilyesmi csak 20 óra ébrenlét, egy szigorlat, meg 6-7 óra tanulás után jut eszembe. őszinteségi roham na pont az hiányzik. pont nem. :D 

https://www.youtube.com/watch?v=E_O_eemuR_g

Mély és érdekes gondolataim és megjegyzéseim vannak Erőss Zsolt eltűnésével kapcsolatban; remélem lesz alkalmam leírni őket :)

stupid vizsgaidőszak. 

Lassan leszokhatnék arról az illúziómról, hogy az informatikai tárgyak majd öszötnből mennek. Mert nem. Ki gondolta volna, hogy exelből egy gazdasági képzésen 3 félévnyi anyagot lehet tanítani. Én nem.

Oké, nemcsak a magyar tanulmányirendszerek vannak teljesen minősíthetetlen állapotban. Épp most próbálok a norvégokhoz bejutni, mert küldtek emailt, hogy nézzem meg milyen szállást ajánlanak. Szerintem most a világ összes bergenbe érkező erasmusosa (háhá az erasmus csak európában érvényes) épp ide próbál bejutni. Vagy az egyetem összes hallgatója. Én nemtudom, de lassan valami norvég szitokszót is megkéne tanulnom. Persze valami nem olyan durvát. Mondjuk "a jó édes" sajnos a szótárak nem segítettek hogy mindezt norvégul is prezentálni tudjam, de talán majd később.

 Úgy tűnik elfelejtettem a jelszavam. Muy mal. 

I'm sad and glad and excited and apathetic. I dont think its normal, butwhat could i do with it? :)

Mai napon a budapesti közlekedés a legjavát adta. Kezdődött reggel azzal, hogy azon a vonalon ahol 3 villamos és 1 busz jár (nagylajos) nem járt egy villamos sem, a pótlóbuszokat nem indították el, és az egyetlen busz ami jött nem fért el a 2+buszsávon, mivel egy busz éppen parkolt, a másik pont mellette állt meg garázsba(!!) menet, és a harmadikon voltam én. Ezután az, hogy a 4-6osnál nem bírtam 1,5 percet várni a villamosra, meg hogy a móricz és a karolina út között (igen, belbudán a sashegy alatt) sem igen járt villamos egyáltalán nem lepett meg. Azt csodálom csak, hogy nem robbant le egyik metró sem, amivel mentem.

ps. akihez mentem volna 4-6ossal, természetesen nem volt otthon. Az annyira egyszerű lett volna :D

DE! Kezdek ráérezni a számvitelre, azt hiszem. Bár egy csomó hülyeség van, ami annyira logikátlan, hogy lebírnám harapni annak a fülét, aki megalkotta ezt a rendszert. GRrr 

Szeretném megmutatni, hogy mit érzek, mi folyik bennem, és egyúttal elrejteni. Nem akarom nyíltan leírni, hogy mit érzek. Mit gondolok. Vagy hogy hogyan akarok viselkedni. Hogyan szeretném, hogy működjön a világom.

Ugyanakkor azt akarom, hogy tudják, én mit látok és én mit érzek.

Akarom, hogy tudd, hogy mikor úgy teszek, ahogy ez mindenkitől elvárható, akkor is megvannak az egyéni és egyedi indokaim.

Akarom, hogy tudd, hogy a legegyedibb megszólalásom, mozdulatom, reakcióm is mindenki más reakciója.

Egyik pillanatban megnyílnék, a következőben minden vágyam, hogy egyedül legyek, és elfelejtsenek. Van személyválogatás, önzés, és aktuális lelkiállapot is a változók között. Szeretném, ha megértenének, miközben én magam sem értem magam. És tudod előbb fogjuk megérteni az univerzum lüktetését, mint az én lényemet.

- És a tiedet, meg az övét, az afrikai kisgyerekét, aki halálra ítélten születik meg, és mégsem különbözik tőlünk, hisz itt élnük mind A Siralomházban. -

Tudod, hogy nem érdekel senkit a meg nem értett. (Művész? - ugyanmár...) Hogy mindig az a népszerű, aki

kedves

előzékeny

udvarias

humoros

netmörődöm 

felszínes

konfliktuskerülő

kacagó 

- Akinek kacagása mögött egy hang mantrázza: Tudod mikor leszek/vagyok/voltam őszinte?- SOHA -

Én nem vagyok népszerű. Kacagok. Kirekesztem a világot, berekesztem magam. Aztán abbahagyom. Elnémulok.

- Némaságom mögött egy kérés fogalmazódik meg, nem erőszakosan, nem sértetten, nem türelmetlenül, nem zokogva, nem őrjöngve -

Hallgass meg!

Őszinte akarok lenni.

Ember vagyok mint te.

Ugyanolyan elesett és nyomorult.

Nem látod?

Te is ez vagy.

A te nevetésed sem őszinte.

Miért ne nevethetnénk és sírhatnánk őszintén ezután? 

Zavarodott tekintet és száraz kacaj. 

A norvég kollégiumi árak alapján a legmegfelelőbb választásnak egy storage room tűnik 300 koronáért. Majd viszek hálózsákot. Meg generátort, merthogy ennyiért még áram sincs, az is ziher. Végülis úgyis kompakt vagyok, kis helyen is elférek; 5 hónap meg nem olyan hosszú idő, hogy ne lehetne kibírni :DD

Újabban álomlátó napjaim vannak. Most két napja már állandóan a hegyekbe utazok vissza, és hát ÍGY megéri aludni :)

Továbbá megvan a kiutazás időpontjka, és már csak 180ezer dolgot kell elintézni ahhoz, hogy végre elindulhassak.

Továbbá mindössze 6-7 zh és 14 vizsga választ el tőle, Hurray :D 

Olyat álmodtam halljátok, hogy majdnem belehaltam a gyönyörűségbe. Jajj milyen kár is volt felkelni; illetve mennyire nem hiszem el, hogy ezt egész nap elfelejtettem. Szóval képzeljétek azt álmodtam, hogy összeismerkedtem, és összebarátkoztam Radnóti Fannival. Ja, igen ez a titkos vágyam; hogy valaha tudjak vele beszélgetni egyszer életemben. Nincs sok időm :/

Muszáj leírnom, hogy a fotós várólistámon nem várakozik egy kép sem arra, hogy kiretusáljam, vagy beállítsam a színeit. Amióta létrehoztam, nem volt erre példa, körülbelül 2 éve (háh 2011 április 5. óta :)) )

És a kinder nyúl ami a romániai út felét még megérte egyben annak ellenére, hogy egy táska alján utazott 379.618 azaz háromszázhetvenkilencezer-hatszáztizennyolc kátyún keresztül; végül mégiscsak belemorzsolódott a táskámba. Most pedig megtáltam a maradványait a laptopom sarkára olvadva. Yummie :))