Ajánlom a kérdések állandó kikerülőjének, a tündér wannabe-nek.

Mindig is nagyon izgatott a kérdés, hogy a múlt, jelen, jövő triászában hol lehet megtalálni a helyes egyensúlyt. Hogyan lehet a múltat nem könnyelműen eldobva, a jövőt nem figyelmen kívül hagyva, de a jelent is kellőképpen kiélvezve élnünk.

Soha nem voltam híve a múlt túlságos őrzésének, ahogy az észnélküli felejtésnek sem. Ugyanakkor még soha nem fogalmazódott meg bennem, hogy milyen értékrend alapján érdemes a múlttal foglalkozni. Ha nagyon leegyszerűsítő lennék, azt mondanám, hogy a múltat úgy ahogy van a feledés máglyájára kell vetni. A csavar viszont csak ezután jön. Mert tulajdnoképpen mi a múlt? A múlt egyrészt egy lezárt dolog, ami már nincsen jelen. És a kérdés felvetődik, hogy mi számít jelenlétnek? Mekkora hatásúnak kell lennie egy dolognak ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy még a jelen része? Mivel emberek vagyunk, minden esemény lenyomatot hagy bennünk, ami később lassan eltűnik, ha felejtünk. Azok a dolgok, amik eltűnnek, azok viszont nem egyből tűnnek el, mitha kivágnák őket, hanem lassan, mint ahogy a radírozással szoktak eltűnni a dolgok. Még látjuk a körvonalakat, amik aztán egyre halványabbak lesznek, és aztán egyszercsak eltűnnek. És mikor mondjuk, hogy a újra tiszta a lap? Ha már nem látunk rajta semmit. De persze azért amit egy lapról letörlünk, azt még nem hívhatjuk múltnak, hiszen még jelen van az emlékezetünkben. De mi van, ha ez a lap a tudatunk? Akkor érdemes valami olyasmit keresni, és olyasmivel foglalkozni, ami nincs is már ott? Miért is lenne? Kegyetlenség ez bárkivel szemben? Hogyan lenne? Hiszen ha valami nincs hatással ránk, azzal nem kell foglalkoznunk. ilyen módon a ránk már hatással nem levő múlttal foglalkozni értelmetlen.

De mondhatjuk, hogy mi van, ha ez a ránk már hatással nem levő dolog mondjuk egy ember, aki nem szeretné, hogy elfeledjük, és "múlt"nak titulálva a hátunk mögött hagyjuk?  Amíg ez az ember vissza nem tér a múltból, és nem tesz ránk újra benyomást, addig senki nem hibáztathat bennünket. Hiszen számunkra a múlt egy olyan elveszett dolog, amiről elfelejtkeztünk, tehát amit értelemszerűen nem keresünk, mert nem is tudunk a létezéséről.

Így tehát minden ami kötődik a jelenbeli énünkhöz, az a jelen. És ezen belül valóban nem érdemes foglalkozni a múlttal, hiszen az úgy mond a saját koordinátarendszerünkön kívül esik. Ugyanakkor megvan az a csodálatos képességünk, hogy bizonyos dolgokat kitaszítsunk a koordintáarendszerünkön kívülre. Ehhez kell jó ítélőképesség, hogy megmondjuk, hogy mik azok az elemek, amiknek a kidobásával nem szegényebbek, hanem gazdagabbak leszünk.