Mottó:
“Mint mondtam, egész délután ott ültem, és töprengtem magamban“

Szokványos mondatrész egy könyvben. Nekem viszont megragadta a figyelmemet kivételesen. Hogyan tudott valaki egy dolgon gondolkodni egy egész délutánon keresztül? Furcsa dolog az ilyesmi. De bármennyire is rendellenes viselkedés ez, nagyonis sokszor fordul elő velem is, és úgy tűnik, hogy nem csak nekem van szerencsém.

Zavaró, ugyanakkor érdekes jelenség, mikor az ember akaratát megfeszítve sem képes egy tárgytól eltérni. Van egy dolog, ami befészkeli magát az ember fejébe, és nem elég, hogy semmi áron el nem akar mozdulni, de szippantja magába az illető egész lényét. És sokszor akaratunkon kívül, sőt annak ellenére lesz valami egy időre a mindenünkké. És annak csak örülhetünk, ha csak egy időre válik a mániánkká olyan dolog, ami még számunkra is nem kívánatos. Úgy értem, mikor valamilyen gondolat folyamatosan mindenhol felbukkan, és magára vonja a figyelmet, amikor már a rabjává válunk egy gondolatnak, ha csak rövid időre is, akkor a szabadság vágy is el kezd kapálózni. Az enyém legalábbis. Szerintem nem normális, ha az ember csak úgy hagyja, hogy egy nem kívánatos dolog gravitációs ereje magába szippantsa. Ezért teszek is ellene. Végülis, ha nem szegülnék az ilyen  dolgokkal szemben, akkor egy idő után eszelősen rabjává válnék annak a dolognak, a részemmé válna, úgyhogy én nem kértem, hogy az legyen. És úgy gondolom, hogy mindenkivel így van ez. Szerencsére a legtöbb embernek van ereje, hogy szembeszálljon vele, a többiek számára pedig van fenntartva egy csodálatos intézmény, sárga falakkal. Már amíg le nem építik őket, mert nem bírja az állami költségvetés :D :)