Vannak az ember életében olyan emberek, akikaz "ellenségei" voltak. Vagy ha nem is az ellenségei, de nyilvánvalóan nem kedvelte őket. Emberek, akik az ember érzelmeivel játszanka. Embertleln emberek. Emberek, akiktől az ember ha nemis tárt karokat, de legalább egy felé nyújtott ujjat vár. Emberek, akik kegyetlenek, és észre sem veszik, mit tesznek. Olyanok, akik nemegyszer eljátszák, hogy befogadnak, de végül mindig kiderül, hogy ez eszük ágában sem volt. Akik úgy tesznek néha, mintha segítenének, de csak egy újabb ütést mérnek rád. Ezeknek a legnehezebb megbocsátani. Róluk  a legnehezebb elképzelni, hogy megváltoztak. Ők azok, akiknek emléke húsz-harminc év távlatából is bevillan az emlékezetünkbe, és keserű ízt hagy maga után a szánkba. Erről nem egy ,nem kettő ember tanúságot tudna tenni. De állj meg egyetértő tömeg! Elgondolkoztál-e már azon, hogy vajon, te soha nem tettél még ilyet? NEm volt még soha olyan ember, aki idegesített és ezért leráztad. Őszintén gondolkozz el! Biztos, hogy mindig a lehető leg fájdalommentesebben intézted el? Most először ne az aluljáróban kéregető nénire gondolj, hanem a legközelebbire. Gondolkodj! Volt már olyan, hogy nem tetszettb a karácsonyi ajándék, esetleg a szülinapi meglepetés? Volt már, hogy nem pontosan azt kaptad, amit kértél, vagy elképzeltél? És hogy közölted az elégedetlenséget a szüleiddel? Biztos, hogy soha nem volt olyan, hogy azt hitték, hogy a maximumot megtették érted, és ezért, ha nem is kitörő lelkendezés, de legalább egy köszönöm járt volna. Soha nem kaptak ehelyett ökölcsapást? Vagy a testvéreid... Velük mindig méltányos voltál? Soha nem volt olyan, hogy még meg sem mondtőák, hogy mit akarnak, már kizavartad őket a szobádból? Honnan tudod, hogy nem segítő kezet vártak? És közben mégis öklöt kaptak.. És a barátaid?Azosztálytársaid? A tanáraid?

Ajj. Néha olyan unalmasak a hétköznapok. Megvolt a bizonyítvűny, vagyis értesítő osztás, megszűnt egy rengeteg mindenkit intenzíven foglalkoztató téma és most ilyen buli/vendégség/amitakartok utáni kajamaradékos asztal és szeméttel teli föld hangulatom van. Borzasztó, hogy ott van egy csomóhordaléka ennek az egésznek kezdve a tanárok újbóli megerősödésén, és a néhol még fel-feltűnő lezáratlan sorsú egyetemistával. Újra beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Hányingerem van ettől az egész mókus kerékből. Valahogy életszerűbb a ratrace talán. Bár lehet, hogy ez nem is azt jeléenti. Mindegy. olyan szinten ki vagyok ábrándulva ebből az örökös körforgásból, az oktvből, abból, hogy folyton irdoalmi pályára áhítozunk, és közben meg sem próbálunk semmi újat kitalálni.Esküszöm, hogy körülbelül ugyanez a stílus jellemezte agatha christie első regényét is egy évszázaddal ezelőtt. Meglehetősen welavulét a stílus, a problémák, a téma, ésnem látom, hogy hogyan lehetne ebből kijutni. Persze olvassuk csak továbbra is a 17-20. századi könyveket és tanuljuk meg belőle az elavult írás módszert. Hányás. Modernet akarok olvasni. EGyébként pedig erről nem is akartam...de olyan mindegy

 Ködös, szmogos londoni hét. szinte érzem a füstöt és látom a gyárkémények pöfékelését. Szinte érzem az öklendezést, ahogy a gyomrom meg-megrándul a szemem könnybe lábad...