Ajj. Néha olyan unalmasak a hétköznapok. Megvolt a bizonyítvűny, vagyis értesítő osztás, megszűnt egy rengeteg mindenkit intenzíven foglalkoztató téma és most ilyen buli/vendégség/amitakartok utáni kajamaradékos asztal és szeméttel teli föld hangulatom van. Borzasztó, hogy ott van egy csomóhordaléka ennek az egésznek kezdve a tanárok újbóli megerősödésén, és a néhol még fel-feltűnő lezáratlan sorsú egyetemistával. Újra beköszöntöttek a szürke hétköznapok. Hányingerem van ettől az egész mókus kerékből. Valahogy életszerűbb a ratrace talán. Bár lehet, hogy ez nem is azt jeléenti. Mindegy. olyan szinten ki vagyok ábrándulva ebből az örökös körforgásból, az oktvből, abból, hogy folyton irdoalmi pályára áhítozunk, és közben meg sem próbálunk semmi újat kitalálni.Esküszöm, hogy körülbelül ugyanez a stílus jellemezte agatha christie első regényét is egy évszázaddal ezelőtt. Meglehetősen welavulét a stílus, a problémák, a téma, ésnem látom, hogy hogyan lehetne ebből kijutni. Persze olvassuk csak továbbra is a 17-20. századi könyveket és tanuljuk meg belőle az elavult írás módszert. Hányás. Modernet akarok olvasni. EGyébként pedig erről nem is akartam...de olyan mindegy

 Ködös, szmogos londoni hét. szinte érzem a füstöt és látom a gyárkémények pöfékelését. Szinte érzem az öklendezést, ahogy a gyomrom meg-megrándul a szemem könnybe lábad...