Hogy lehet ennyivel jobban szeretni a távollévő embereket? Miért van az, hogy hiába várok arra, hogy a barátaimmal tölthessek végre egy csomó időt, és mikor ténylegesen ott vagyunk, hogy na töltsünk el egymás társaságában az időt, akkor mogorva vagyok, elutasító és kritikus? Miért van az, hogy hiába akarok kedves lenni, olyan apró hülyeségek jutnak eszembe, amiket már százszor lerendeztem magamban, vagy előtte eszembe sem jutottak. Ezekután persze én csodálkozom, ha nem elég nyitottak velem szemben még a saját barátaim sem. Akkor persze hiába várom el, hogy akárki is foglalkozzon a problémáimmal, hiába vagyok magam alatt, jogos hogy nerm értenek meg, és nem csoda, ha nem kapok baráti ölelést akkor sem, ha történetesen szükségem lenne rá. És így már észre se veszem, hogy az emberek azért nem közelednek hozzám, mert csak egy szúrós sünt látnak bennem. Ilyenkor persze én elkeseredek, megsértődök, még szúrósabb leszek, még több előítéletet növesztek. Az egész defektes viselkedésem talán úgy alakult ki, hogy mások sértettek meg utasítottak el és ettől lettem olyan, amilyen Ezután persze hiába változtatok az eredeti hibáimon, ami miatt elutasítottak, nem tudok már gyanútlanul tekinteni az emberekre, gyakran veszem észre pl, hogy már épp megsértődnék, vagy legalábbis fennakadnék egy poénon, amikor kiderül, hogy nem is rólam szól. De az a helyzet, hogy tök mindegy, hogy mitől lettem olyan amilyen, elsősorban nekem kell megváltozni és ha maradnak is előítéletek velem szemben emberekben, akkor nekem kell jóval meggyőznöm a gonoszt. Megígérem igyekezni fogok.

Sakkozni ugyan nem szeretek, de egyre jobban szeretek az emberi kapcsolatok sakkjátékát folytatni. Ez a sakk és a póker keveréke. Ahogya pókerben, itt is attól függ, hogy nyersz-e, hogy mennyire ismered az embereket.Elég humános játék ez, és meggyőződésem, hogy nagyon jó eéslyem van egy ilyen beszólásokból, konstruktív szekálásokból, jelentőségteljes hallgatásból és póénokból építkező játékban a reálosokkal szemben. Ebben a játékban, akárcsak a szerelemben, és a háborúban, minden megengedett, hiszen tulajdonképpen ez a játék az érzelmek és az egymás elleni küzdés egy különleges keveredése.Nyilván akadnak olyanok, akik mgszálnak, amiért így fogok fel érzelmi dolgokat, de így sokkal egyszerűbb a dolgokat könnyen venni, és nem megsértődni például. Az a jó az ilyen meccsekben, hogy annyira változatos, hogy nem is lehet megunni. Például ha valaki illetéktelen próbál belépni a két fél játékába, könnyen átlátszóvá tehet egy bonyolultan, és nehezen felépített taktikát, vagy lehet szimplán hallgatni, és a másik illetőt is hallgatásra kényszeríteni, ami veszélyes, ha nem adja fel ettől a másik a harcot, hanem mondjuk gondolkozik a visszavágáson. A legizgalmasabb pedig az, hogy van, hogy az jár a legjobban, aki már az elején megmutatja a kártyáit, és nem taktikázik, hanem inkább őszinte és azt mutatja, hogy komolyan veszi a dolgokat. Perszeb ezzel is lehet bukni, de talán ez a legbecsületesebb. És az egész játék azért is jó, mert néha egy-egy csöndet megtörni olyan, mint egy ostrom, ugyanakkor bármelyik sarkon az ember elé ugorhat egy meglepetés.

Azt azért nem gondolom, hogy egy egész életet ilyen játék résztvevőjeként kell végigélni, van amikor az ember hagyhatja, hogy túlsúlyba kerüljenek az érzelmek, szimpátiák, mert nem szabad a küzdésnek túlsúlyba kerülnie, hiszen egy-egy barátság, kapcsolat létrejötte, fennmaradása, és végetérése az érzelmektől függ.

Azt hiszem, hogy a gondolkodásom egyáltalán nem fiatalos.Mert mi foglalkoztat igazán egy tizenévest? Az élvezetek, a jelen, a népszerűség, végsősoron a szeretethiány.Természetesen le lehet vezetni más indítékokra is a fiatalok, emberek cselekedeteit, de egy dolog mindenképpen következik mindegyikből: az ember hiánylény. és a belsejében lévő űrt szeretné betölteni, ugyanúgy, ahogy ezt szokás a fizikai igényekkel. Mivel az emberek kiábrándultak minden eszmerendszerből, a királyságból, a kommunizmusból, fasizmusból, stb. és Magyarországon láthatjuk épp kifordulni a demokráciát önmagából, és eredeti céljaiból, ezért mindenki fél a jövőtől, és inkább nem is folgalkozik vele, mindenki igyekszik maximálisan kiélvezni a mát. (együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk-nahát mit nem mond a Biblia ;))Ráadásul az ivászat, drog, bulik nemcsak a reménytelenség pótgyógyszere, de a szeretethiányé is, mert illuminált állapotban nem érzik azt a szeretethiányt az emberek, mint józanul. Ezenkívül (dobzódás) próbálják a valódi megoldást is megtalálni az elvetettségérzésükre,magányukra is az emberekben. Az emberek elfogadására való törekvés egy szintig még jó is. A fiatalok és persze az emberek is (csak ugye a dobzódás nem feltétlenül jellemző a felnőttekre, mert ők talán nem látják annyira kilátástalannak az életeüket, illetőleg nem jut idejük a napi robot mellett ilyeneken gondolkozni) szertnének olyan embereket látni maguk körül, akik nem megvetik, hanem elfogadják és szeretik őket. Az emberek megbecsülésének elérése jó cél. Azért vágynak sokan a népszerűségre, mert úgy gondolják, hogy sok emberből sok szeretetet lehet bekasszírozni. Csakhogy a szeretetkapcsolatok kölcsönös adás által tudnak megvalósulni. Ezért van az, hogy akit sok ember szeret, sok embertől kap szeretetet, annak sok embernek kell adnia is szeretetet. És ha valaki sokfele ad, akkor egy idő után nem tud minőségi kapcsolatot kialakítani, mert az ideje, a gondolatai, érzelmei, stb. szétoszlik a sok ember között, és mivel nem határtalan, ezért senkivel nem tud eleget foglalkozni ahhoz, hogy igazi mély kapcsolat alakuljon ki akárkivel is(akinek sok barátja van széttöretik).Ezért vallom azt, hogy inkább van kevesebb barátom, aki magamért szeret, és nem a külsőségeimért, és nem foglalkozom, illetve igyekszem nem foglalkozni sokat népszerűsítő, trendi dolgokkal, mint a ruhadivat, frizura, zenei trendek, hanem egyrészt vállalom, hogy ha az én ízlésem más mint a divat, illetve hogy számomra ez kb a 128. legfontosabb dolog.Inkább abba fektetem az energiámat, hogy igyekszem ténylegesen, és mélyebb régiókban változni, valós értékes belső tulajdonságokat kifejleszteni magamban, hogy inkább így nyerjem meg olyan emberek tetszését, szeretetét, akik nem sekélyesek és akiknek fontosabb, hogy az embereknek valódi lelki és szellemi értékei legyenek.

Egy dolgot azonban tisztázni kell: az emberek szeretete soha nem tudja az embert megváltani a szeretethiánytól, és azt gondolom, hogy azért van annyi körülrajongott és mégis kiégett sztár, mert hiába rajonganak valakiért milliók, ez nem ad kielégülést a szeretethiánynak, feljutott ugyan a hegycsúcsra- elérte a célját- de nem tudja megérinteni az eget- nem tudja a blodogságát megteremteni, mert az ember lényébe bele van kódolva egy igény az iránt a fantasztikus szeretet és elfogadás iránt, amit egy földi lény sem tud megadni, csak Isten.