socially pingvin

Ideál

2008. november 23. - döm

Nem vagyok jól... Nem tudom, hogy mit akarok, nem tudom hogy mi lesz velem... Azt szeretném, ha nem csinálnék bolondságokat, azt szeretném, ha okos lehetnék, ha normálisan tudnék vislekedni. Azt szeretném, ha ezt nem használnák ki olyan korlátolt emberek, mint én arra, hogy elkezdjenek okoskodni. Szeretnék kiszaladni a világból. Szeretném, ha nem maradnék többé senki szemében az a sokszor gyerekes, általában vidám, de néha szomorú valaki, aki edsdig voltam. Szeretnék olyat írni, ami hasznos, ami nem egy könnyed csevegés, hanem tényleg helyénvaló, amiben a szavak nem csak a játékra vannak.

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud? 

Azt akarom, hogy megértsen valaki, hogy azt mondja nekem szelíden: tudom, hogy ezt miért teszed, de itt és itt nem gondolkodtál helyesen, nem volt benned elég empátia.Azt aklarom, hogy ne kezdjen el teljesen másról beszélni, ha nekem valami fáj, leginkább maradjon csendben, vagy hagyjon ott, vagy valahogy, ahogy én nem tudom megcsinálni, oldja fel bennem a feszültséget, úgy, hogy nem fájjon. (gyanítom, hogy ez lehetetlen.)Azt akarom, hogy figyeljen rám oda, ha szükségem, van rá, ne a nap huszonnégy órájában, de legalább mikor beszélek vele, mikor szükségem van a támaszra. Tudom, hogy lehetetlen a kérésem, de könyörgöm, valaki segítség! Azt akarom, hogy ne legyen velem szemben durván kritikus, mégha százszor is megérdemelném, mert ezerszer megcsináltam ezt másokkal, de azt akarom, hogy úgy tanítson, hogy az gyógyír legyen, hogy ugyanakkor a büszkeségemet ne bántsa és mégis rombolja.Szeretném, hogy soha ne legyen számára probléma, hogy meg akarom ölelni, hogy ne legyen számára teher, ha ki akarom fejezni, mennyire szükségem van rá, és hogy mennyit jelent nekem. Nem akarom, hogy az őszinteségemet szirupnak lássa, de azt akarom, hogy felismerje, ha ki akarom használni. Azt akarom, hogy ne egy olyan valaki legyen, aki direkt felsőbbrendűnek akarja magát mutatni, hanem hagyjon rájönni, hogy mennyit ér ő nekem. De nem tudom. Nem tudom, nem tudom, nem tudom, hogy mit akarok, azt aklarom, hogy azok a barátságok, amiket kötök, ne legyenek áldozatai azoknak a butaságoknak, amik általában be szoktak tenni az ilyen kapcsolatoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr666050552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

deb. 2009.12.07. 20:07:53

és pont erre nem írt senki... ilyen érzésem már nekem is volt, igaz nem mostanában, de volt. kicsit rossz. főleg ha tudjuk, h ha esetleg lehetne is vki ilyen (noha igen-igen ritka vagy esetleg még soha nem is találkoztunk ilyennel) akkor pedig pont a mi saját marhaságaink miatt riadt vissza...:S
süti beállítások módosítása