no, akkor életjel, vagy legalábbis olyasmi. hogy (amivel nem kezdünk mondtatot, de ugyanmár egye meg az izé-bizé, f*ne de inkább csak #€&€) egy régi ismerősöm kedvelt szófordulatát ismételjem, vészesen közeledik az oktv (ezt természetesen kizárólag kisbetűvel szabad írni, merthogy a nagybetűknek nincs helye, legyen csak mindenki nemecsek, meg amúgyis, mi köze az embereknek a nagybetűs dolgokhoz- nemdebár?- persze-szerencsére-ez nem az én nézetem de hagyjuk, tessék csak arra gondolni, hogy kitől "idéztem" (tessék csak-ez megint gyanús)). tehát jön, és én közben még a felét sem olvastam el a verseknek amiket fel kéne ismerni (miért érzem most folyamatosan azt, mintha őt olvasnám és azt írnám le? Ahogy írok folyamatosan látom a képzeletemben, mintha ott lenne. mikor eszembe jutott az ötlet (most meg már azt emelem ki amit biztosan nem érzek olyannak) gondoltam, hogy valamennyire sikerülnie kell, de egyáltalán nem hittem hogy ennyire (erről egy "AMEN" szám jut eszembe) azonosulok. szinte már önmagamat is megtévesztem (csak a zárójelek az enyémek, a tartalmuk nem). lehet, hogy azért van, mert szinte mindent olvastam ami ő írt? hihetetlen.fantasztikus és lehet, hogy nincs is igazam. majd kiderül, de talán részben tényleg hasonlít. igazából régen ezt nem így képzeltem el) és még nagyon hiányos a tudásom, de hiszem, hogy sikerül. Sikerülnie kell.