socially pingvin

Iskolai ténykedések

2008. szeptember 16. - döm

Most jöjjön még egy akkor, mert rossz a hangulatom, és hátha megjavul. Megkezdődött az iskola satöbbi. Ezzel természetesen együtt járt az is, hogy újra összekerültünk a tanárokkal. Mindegyikük más és más egyéniség. Mindenki másképp kezeli a diákokat, másképp kezdi az évet. Van aki még mindig szereti meghallgatni a nyári élményeket, ha nyelvtanár, természetesen kizárólag idegen nyelven. Van aki azonnal kész óratervvel állít be az első órára, és ragaszkodik a szigorú pedantériához (pedig senki nem várja el tőle). Ez elég meglepő, főleg, ha eddig laza, közvetlen meggyőzhető tanárt ismertünk meg benne, aki igaz, hogy ragaszkodik a tantárgyához, de jófej. Idén viszont beszigorított és (legaslábbis az első 3 hétben) semmi humort nem engedett. Ez természetesen némelylekből lázadást válatott ki (legújabb nevem némelyeknek) és bizonyos szúrós megjegyzésekkel látták jól tarkítani az órát, majd humorizálni óhajtottak, aminek az lett a következménye, hogy egy gyönöyrű figyelmeztetőt kaptak némelyek, mert "rendetlenkedtek órán". Szóval nem kellett volna a sok hajcihő, mert egyrészt ugye írásos emélke maradt, másrészt pedig amúgy sem tisztességes, meg jófiús dolog. Már pedig bizonyos bölcselkedő hangulatban némelyek szeretik megjátszani az erkölcsi felsőbbrendűséget. Harmadrészt pedig mert enyhülést jeleznek előre ( a meteorológiába is belekóstoltam).

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr416050567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áná 2008.09.17. 10:07:59

Csodálatos bejegyzés---- :)

db7 2008.09.17. 23:21:47

több oka van annak, hogy mért nem írom le azt, amit... (csak ennyit: ) ez tetszik :)
süti beállítások módosítása