Nem tudok, nincs miről, kivéve arról, hogy elvárják. Mármint, hogy írjak. Merthogy vannak bizonyos egyedek, akik (bocsánt csak egyes szám) szeretnének olvasni, mert arra van elég idejük, ha írásra nincs is. De könyörgöm, nem egy embernek áll a világ. Jó, persze, ez jgy sértő, meg minden, dehát ez van itt. Ha nem tetszik, nem kell szeretni, és akkor nem is vagyok kényszer alatt. Persze ez csak ösztönös elrettentés, hogy nehogy mégegyszer valaki ilyet mondjon, esetleg véletlenül, akarata ellenére, valmi érdekes agyérgörcs folytán. Mert tény, hogy nem jelent senkinek semmit eze az egész kóceráj, egy ember kivételével. De egy ember nem számít (mondjuk, de, de a lustasággal szemben elenyésző kisebbségben van). Tehát incs miről, nincs miért. Nincs ebben még csak szomorú sem. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Van egy, azaz egy darab ötletem, de annak a megvalósításához én nem vagyok elég.Ez megintcsak egy tárgyilagos megállapítás. Nincs ebben semmi rossz, sokkal könnyebb bénának lenni, mint ügyesnek, és sokkal könnyebb alázatosnak is maradni. Meg amúgyis. A lustaság mindent visz. Ez van. Hadd legyek már egy kicsit modern, már amennyi modernség van abban, hogy csak ha muszály dolgokat csinál az ember. Hadd ne legyek már olyan érthető, hadd legyek kusza, és hadd legyek lendületes a magam összefüggéstelen módján. Igazán hagyjatok már. A tizenpár nem olvassa el, de rámondja, hogy biztos jó mellett mit sem ér az egy halk írj, írnod kell hang. A többségnek van igaza. Mert mindenben az én számít. Az számít, hogy ENGEM olvassanak és jónak tituláljanak, hogy ÉN írhassak könyveket, és ÉN meggazdagodhassak belőle. Ez a modern. És na még nem halt ki a jóérzés az emberekből, akkor nyugodjatok meg, majd még kifog. Lesz ennél is ubdorítóan önzőbb az emberiség. Hajrá emberiség!
De ez persze nem vág ide. Szóval bikkmakkot sem ér, ha nem szeret olvasni legalább a kistöbbség. Mert hát nem. Nem túlzottan érdekfeszítő ugyanis, ha csak azt hallod vissza, hogy ezt nem tudtam elolvasni, ez túl hosszú stb. Ez megint nem szomorú, sőt egészen vidám dolog. Ezt így kerekperec megkell mondanom, mert még itten nem érti meg senki. De tényleg senki. Legalább bizonyítva van az is, hogy nincsenek egyforma emberek. Megint filozofáltam, és a fele megint nem arról szólt amiről kellett volna vagyis túlságosan arról szólt. A semmiről. A nyökögésről. Ha valakinek ez kell. És tényleg szertném, ha nem jönnének elő az "én mindig végig olvasom" " legalább ketten vagyunk akik úgy gondolják hogy jól írsz" " ne legyél már ilyen negatív" (nem vagyok az, csak közönyös, végülis ez már nem romantika, Dürrenmattként kell viselkedni) mert azok olyan sablonosak. Mostanság túlsok minden sablonos. MErthát azért ez még mindig nem a "Hazánk". Nekem legalábbis. VÉgre egy nem sekélyes érzés, gondolat, hit, remény az életemben. MErt kevés ez a 80-90 év nekem. De ez már megint elmászott egy kicsit másfelé. Szóval eltávozom máshová összefüggéstelenkedni...
