socially pingvin

Tékozló koldusok, avagy hajléktalna, vagy csak hajlakktalan?

2007. november 08. - döm

A Népligetben, ahol mindennnap járok, általában ül egy tolókocsis ember, akinek mind a két lába hiányzik. Egyszer egy ifi után vártam a szüleimre a kecskeméti buszmegállóban, este 11 óra körül. Arra jött egy tolókocsis ember, aki miután elhaladt mellettem, felpattant a kerekesszékből, és áttolta az úttesten. Ez a jelenet elgondolkoztatott engem. Hogy lehet az, hogy emberek, csak hogy ne kelljen dolgozniuk, minden teketória nélkül beleülnek egy ilyen "járműbe", amitől más legszívesebben megszabadulna, és csak örülhetne, hogy nem kell benne ülnie. A legnagyobb baj az, hogy így nem csak hogy átveri az embereket, de a többi szerencsétlentől, aki szintén koldulással keresi a kenyerét, elveszi a pénzt, mert bizalmatlanságot ébreszt minden tolószékessel szemben. A másik, hogy már egy jó ideje "divatban vannak" az ál koldusok is és az sem jó. Engem két dolog irritál velük kapcsolatban. Az első, amikor ennivalót adsz neki, és fel van háborodva, hogy miért nem pénzt dobtál oda neki, de ez nem minden hajléktalannal van így, ahogy remélem a másik sem. A másik, amit gyűlöl az én lelkem, azok, akik kihasználnak egy fogyatékos embert, és amit keres, azt elveszik tőle és ha nem hoz annyit amennyit ők szeretnének, akkor megverik. Ezek szerintem olyan gonosz emberek legalább, mint a bankrablók. Sajnos, azt hiszem, hogy ezek a problémák nem fognak megoldódni, csak súlyosbodnak, amíg el nem jön egy új tökléletes világ...
ps: A tolószékes bácsinál nem jobbak azok sem, akik az Ecserin vesznek maguknak rokkantigazolványt...

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr266050704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

andreew 2007.11.10. 13:54:28

durva. azt a hapsit én is csomószor láttam... de ezt nem gondoltam volna

Döm deux döm 2007.11.10. 21:47:09

ezt nem értem. én két külöünböző emberről írtam

kiry 2007.11.10. 21:53:06

szerintem, mivel gyüliből mentél,akkora kenet volt rajtad, hogy meggyógyult az a beteg!! :P ezt az eshetőséget még nem vizsgáltad meg? :P (egyébként némely mondatod értelmetlen,kérlek figyelj a pontos fogalmazásra! hamár irodalmár vagy :P bocsi a kötözködésért, most ilyen kedvem van :P )

Döm deux döm 2007.11.10. 22:53:11

konkrét példákkal is al tudod támasztani? mert én nem vettem észre olyan mondatot, amit nem lehetett megérteni, csak olyat, aminél nehéz eldönteni, hogy melyik a helyes, és emiatt írtam rosszul.

s 2007.11.10. 23:17:35

"nehéz eldönteni, hogy melyik a helyes, és emiatt írtam rosszul"? hű.

Döm deux döm 2007.11.10. 23:22:25

mivelhogy nem foglalkoztam vele. de mostmár likvidálni fogom a bejegyzést, ha tovább égettek.

andreew 2007.11.11. 07:14:13

hm... két emberről? tényleg. mindegy. akkor csak az elsőt láttam... na mindegy :)

andreew 2007.11.11. 07:14:42

hopsz... szóismétlés :P

kiry 2007.11.12. 18:36:31

"akinek szintén koldulással keresi a kenyerét,";"egy tolókocsi ember"; valamint egy összetett mondatodban nagyon sok mindent közölsz, ezt írásban nem tudom jól leírni,ha érdekel, szóban elmagyarázom,h miért csúnya,ahogy írtad ezt a bejegyzést, bár ahhoz kell a szöveg is... meg nem akarlak megalázni itt nyilvánosan :)

Döm deux döm 2007.11.12. 20:47:46

pedig sikerült. Javítva

kiry 2007.11.12. 21:01:28

bocs,de te kérted... én mondtam,h nem teszem,de te kérted,emlékezz vissza... bocsi... te kérted,h írjam le...

Döm deux döm 2007.11.12. 21:14:18

jóvanna. nyugi
süti beállítások módosítása