Azt álmodtam, hogy írtam egy bejegyzést. Na jó, ez egy kicsit eltúlzott változata a dolgoknak. Igazából csak az ébredés utáni kótyagos fejemmel hittem azt, hogy írtam. Igazából most annyi mindenről írhatnékom van, hogy nem is tudom, hogy mit csináljak. Bezzeg máskor... Ilyenkor az eszesebb és leleményesebb emberek meírják, és elraktározzák. De nekem ehhez annyira nincs kedvem, mert az képmutatás és munkával is jár...

"az élet sokkalta furább dolgokat produkál, mint amiket az ember kiagyalni képes. Van, amire mi gondolni sem merészelünk, pedig a létezés mindennapos velejárója. Ha most ki tudnánk repülni az ablakon, és kézenfogva körözhetnénk London felett, érdemes lenne kicsit fölemelni a tetőket, és bekukucskálni a házakba. Mennyi meghökkentő dolgot látnánk! Különös egybeeséseket, cselszövést, viszályt, nemzedékek egész során végighúzódó hihetetlen eseményláncolatokat, amelyek időnként olyan bizarr helyzetekhez vezetnek, hogy egy csapásra laposnak és értelmetlennek látnánk a teljes regényirodalmat a maga sablonos megoldásaival és átlátszó következtetéseivel"

Ki nem találnátok, hogy ezt ki mondta. Na jó, lehet, hogy valakinek egyből beugrott, hogy ez Sherlock Holmes, de azért csak vannak páran, akik álmukban sem gondolták volna. Vagy nincs ilyen ember? Szóval ezzel, a részletecskével csak azt próbáltam bemutatni, hogy egy krimiíró is csak író, aki alkalom adtán filozofál, a víz nem válik vérré, illetve fordítva. (Amennyiben eme apró botlás valakiben azt a gyanút ébresztette, hogy az írók esküdt ellensége vagyok, az nézze meg egy másik írásomat is, arra kérem.) Vétel.