socially pingvin


Pörög v2.0

2008. április 29. - döm

Hmm. Azt hisze, a tizedik (főleg a vége) elég vízválasztó eseményeket tartogat. Múltkori pörögésből maradt a nyelvvizsga, csak épp nem május 30-na, hanem 24-én lesz, a két üzletelés nem úgy volt, ahogy azt móricka elképzelte (a nyelvvizsga terve ütötte az egészet). Esszépályázat azóta nincs még egy és nem valószínű, hogy megírom az összes témát, ahogy azt terveztem. Ezentúl újabban töri próbaérettségi lesz június 2-án és keddig le kell adni a faktra jelentkezős papírt, valamint holnap ballagás. Kitaláltam, hogy miből fogok érettségizni, és vívódom, hogy angolt, vagy spanyolt vegyek-e fel, egyáltalán 2., vagy harmadik faktnak, akarok-e harmadik faktot, és ha nem, akkor nyelvit nem akarok, vagy irodalom faktot. Érdekes lesz a döntés, ami majd születik. És egyáltalán nem vagyok már benne biztos, hogy jogra akarok menni.

Kételyek. A kedvenceink.

Szünet előtt

Minek írok én ide? Szórakozik rajta valaki, vagy magamnak. lehet, hogy meguntam ezt az egészet, elvégre is, minek írni arról, amit mások is leírnak és ami ott se érdekel semmit. Talán könyvet akarok belőle kiadni, vagy a gondolatokat akarom nyomon követni? Nem lehet egyik sem, hiszen utálom vissza olvasni saját irományaimat. Talán ha gondolatokat generálna, vagy valami, de hát ha nem akkor sincs baj végülis, csak nem az volt a célo, hogy egy bizonyos körnek írjak, hanem az, hogy aki olvassa, az értse és valamit gondolkodjon rajta. Azt akarom, hogy az emberek ne csak nézzernek, hanem gondolkodjanak rajta, hogy vajon amit írok az igaz, vagy tévúton járok. De legtöbben elolvassák, és elfogadják az érveimet és el is fogadnák, ha sántítanának is, és akár be bizonyíthatnám, hogy 1+1=1...

Egyébiránt akartam írni ma is könyv ajánlót, de elfelejtettem, hogy azt a könyvet, amit ajánlani szerette volna, még nem olvastam végig. Holnaptól amúgy mintegy 2 hétig nem leszek valószínűleg. Most kezdtem el a bepakolást :D. Azon gondolkoztam amúgy a Tiszat tó mellett, hogy miért kell szép irodalmi stílusban írnunk.Lehet, hogy ebben az egben a ponyvaíróknak van igazuk. Mert nem de nem Jókai is használt olyan kifejezéseket, amik bevallottan extravagáns és hozott szavak voltak, pedig ha valakinek, hát neki nagy szókincse volt. És különben is egy regény például akkor hiteles, ha hétköznapi nyelven íródik, különben csak egy mesterkélt mű alkotás lesz aminek meg mi értelme, hisz az emberek nem élvezik, nem fedeznek fel benne a való élettel való hasonlatosságokat, a jövő korának pedig nem nyújtunk igaz képet, ami számukra is ki fog derülni és csak le fognak benünkt írni... Egyébként: Mikor szoktatok lefeküdni????

süti beállítások módosítása