Akárhogyan igyekeztek is az emberek sokszázezrével kis helyre összezsúfolódva elcsúfítani a földet, amelyen megtelepedtek, akárhogyan teleépítették kővel, hogy semmi se teremjen rajta, akármilyen buzgón kiirtottak is minden előtörő fűszálat, akárhogy összefüstölték kőszénnel meg olajjal a levegőt, akármennyire megcsonkították is a fákat, s elüldöztek minden madarat meg négylábút - a tavasz mégis tavasz volt, még a városban is. Melegen sütött a nap, megéledő fű sarjadt, zöldellt mindenütt, ahol csak ki nem pusztították, nemcsak a bulvárok gyepágyaiban, hanem a kövezet lapjai között is; nyírfa, topolya, fagyal bontogatta ragacsos, illatozó levélkéit, a hárs rügyei pattanásig duzzadtak; csóka, veréb, galamb már tavaszi örömmel rakta fészkét, és a napmelengette falaknál döngtek a legyek. Örvendeztek a növények, a madarak, a rovarok és a gyermekek. De az emberek - a nagy, felnőtt emberek - most is éppen úgy csalták és gyötörték egymást, mint máskor. Az emberek úgy vélték, hogy nem ez a tavaszi reggel fontos és szent, nem isten világának a szépsége, mely minden élőlény gyönyörűségére adatott - nem ez a békére, egyetértésre, szeretetre indító szépség, hanem fontos és szent az, amit ők, az emberek, maguk találtak ki, hogy egymáson uralkodjanak.(Lev Tolsztoj:Feltámadás, Első rész, 1, első bekezdés)
Nah végre, béna mozilla meg explorer.
Eléggé felidegeltem magam rajta, de kiszenvedtem (nem szó szerint) ezt az idézetet...
Ma azon gondolkodtam, hogy az emberek hogyan is lehetnek ilyen mérhetetlenül elfoglalva magukkal, hogy észre se vezik már az igazi örömket, hanem csak a mesterséges és a tiltott élvezeteket keresik...Ez nagyon szomorú, persze itt vagyok én kivételnek, meg minden szabály alól van kivétel, de a nagy többség rá sem ér észre venni az élet apró örömeit, hiszen például egy "komoly" üzletembernek csak külön "fáradság" olyan mellékes dolokkal foglalkozni, mint időjárás, vagy hogy az első fák már kivirágoztak...Meg persze a természetellenes élvezetek hajhászása az ami kiakaszt az,hogy miért az a "király" aki a legperverzebb és aki a legocsmányabb módon beszél és minden második szavát kicenzúráznák... Ezért jó a gyerekeknek, akik még ártatlanok... Persze nem én vagyok (szerencsére) az egyetlen aki ezt észre veszi, de ez most aktuális volt számomra.
Más: ma kaptam töriből egy százalék 5-öst és holnap kémiából nagydogát írunk:S A blogot is próbálom szebbé jobbá tenni, már van amit tudok (persze nem ültem neki megtanulni, hanem kikísérleteztem, amint azt észre lehetett volna venni, ha van aki észrevegye ugyebár) a Feltámadás ngyon jó, tegnap az első bekezdés (ld fenn) nagyon betalált...Annyira igaz ez a mostani helyzetre...(most bénázok még, mert kilóg a szöveg...)
Még valami:Az idézet akkor lehetne tökéletesebb, ha Istent nagybetűvel írná._