socially pingvin

Tízmillió focista országa

2013. március 10. - döm

Oké konkrétan ERASMUS-ra írom a motivációs levelem, meg az önéletrajzomat (regy röke het mindössze amúgy), és közben megvilágosodtam, természetesen teljesen témábavágóan. Tehát:

A focista lét mint cél olyan, mint amikor a kisgyerekek/tinédzser lányok elképzelik, hogy ők micsoda énekesek lesznek, aztán egyszercsak kinövik az ilyen nagyratörő álmokat, vagy felfedezik őket, vagy simán úgy maradnak és maximum az xfaktor röhögős részeiben lehet velük találkozni, de akkor a társadalom egésze rajtuk röhög, és eszelősnek tartja őket. A foci csak abban különbözik ettől, hogy ugyanúgy a fiúk 60% focista akar lenni kiskorában, csak éppen nem múlik el az a tévképzetük, hogy egyszer majd nagy focisták lesznek, és a társadalom ennek ellenére nem tekint rájuk eszelősként. Mondjuk én igen, mert ilyen velejéig cinikus, meg kukacoskodó emberke vagyok, de nem biztos hogy nem jogos, hogy kiráz a hideg attól, hogy a fiatal felnőtt fiúk jelentős része azt hiszi magáról, hogy ő fogja megváltani a magyar focit. És akkor ott van az, hogy ezt azért még a politika is nyomja jó anyukakénzt, hogy nekem kicsi (xszázezer)fiacskám mindig te leszel a győztes, igazságtalanok veled, stb.

Szóval here is what i think about magyar foci. Nem baj, azért az öcséim hadd nézzék csak a mucsröcsöge fociderbi selejtezőit a közszolgálati tévében, hátha elrettennek, és választanak valami más foglalkozást. Persze én szeretném a legjobban, hogy ne kelljen csalódniuk, de azért elképzelhető, hogy nem lesznek hivatásos focisták ők sem. meg az egész 3-18 éves korosztály. Éljen amúgy a 10 millió focista országa, meg minden, csak akkor nyerjünk már úgy néha világversenyeket. Jaj, jól van nem leszek ilyen borzasztó szigorú naaa. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bubben.blog.hu/api/trackback/id/tr346050401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szvétakétu 2013.03.10. 09:50:32

én szívesen nézek focit, de nem magyart. az nevetséges egyszerűen.

Pippa :) 2013.03.10. 13:36:53

És az a legviccesebb, hogy a kormány és a kedves miniszterelnökünk és valószínűleg elhiszi azt, hogy a fociba megéri annyi pénzt fektetni. Én tökre büszke vagyok az öcsémre, mert Ő 14 éves korára felfogta, hogy nem lesz belőle soha nagy focista, egyszerűen hobbiból rúgja a bőrt. Én ugyan szívesen nézek focit, de ahogy Szvé is írta, nem magyart.

bubben 2013.03.10. 13:46:50

Na igen, ezzel én is így vagyok, és az öcséimet is folyton oltom, ha magyar focit néznek, hogy sokkal jobban járnának ha inkább az angol 36. osztály selejtezőjét néznék, mint így, hogy a magyar bajnokság előtt csücsülnek. Ja csak kár, hogy jobb helyeken az ilyesmit nem is közvetítik. Bár mondjuk amilyen mocsok műsorok mennek a TVben ennél nagyon jobb választás sincsen, csak a piros gomb :D Menjenek internetezni, inkább, mert az biztos hasznosabb :DDD

bubben 2013.03.10. 13:47:44

Ja és Pippa, a kormányos részt meg nem akartam ennyire nyilvánvalóan leírni, de tény, hogy ott is megjelenik ez a szindróma :/

Pippa :) 2013.03.10. 14:35:44

Bár nem feltétlenül a mostani kormánynak fontos a foci, hanem úgy általánosságban Magyarország vezetőinek (és lakóinak is - érthetetlen okokból), akárki legyen is épp hatalmon. De ebbe tényleg nem menjünk bele, nem célom politizálni, nem is tudnék mélyebben belemenni a témába. :) Csak néha nagyon zavar, hogy arra érdemes dolgokra sajnálják a pénzt... focira pedig nem.
süti beállítások módosítása