Képzeld el egy másik ember világát! Mondjuk legyen az egy rabszolga valahol Afrikában. Egy szegény, szerencsétlen néger, egy olyan valaki, aki élete nagyrészét a sivatagban tölti. Éjjel didereg a hidegtől, hiszen szánalmas rongyai csak egy-egy testrészét fedik le úgy-ahogy. Minden éjszaka rettenetesen fázik. Nincs ágya, a puszta földön fekszik, kitéve a természet minden csapásának. A jeges szél homokkal borítja el, a bogarak össze-vissza csípkedik. Bőrét állandóan szúrja a homok, folyton viszketnek csípései, kelevényei állandóan fájnak. Nappal a nap perzseli, melynek hajnaltól alkonyatig tartó vándorútja mindennapos örökkévalóságnak tűnik. Sehol árnyék, hűvös; csak forróság és erőltetett menetelés. Mert menni kell. Rekkenő hőségben, tomboló homokviharban, mindig, mindig. Hátán ostorcsapások szántanak végig, arcába öklök csapnak. A fájdalom az élet természetes velejárója. Hogy az arcát sebek és hegek borítják, hogy minden mozdulata szúr, nyilall, lüktet, hogy bármikor kicsordulhat a vére, eltörhet valamilye, felhasadhat a bőre, hogy akármikor megsérülhet, esetleg meghalhat, hogy minden pillanatban megalázhatják.

És néha, ha különösen csillagos az ég, vagy nem olyan undorító és mócsingos az étele, nem poshadt a vize, vagy leülhet egy percre egy fa árnyékába, azt érzi, hogy az élet szép. Ez az ember nem ismeri a kényelmet. Nem tudja milyen ágyban aludni, kipihente ébredni, egy finom kávét meginni és közben újságot lapozgatni, vagy csak üldögélni. Fogalma sincs róla, mlyen egy forró fürdő, hogy az emberek nem csak bántanak, nem visel szép ruhákat, és rengeteg dolog van amit nem ismer, sőt el se tud képzelni.

Egy kicsit mindannyian ilyenek vagyunk. Fogalmunk sincs róla, milyen a teljes szeretet, az elfogadás. Nem tudjuk mi a béke és az igazi egyetértés. tele vagyunk terhekkel, sebekkel és nem tudjuk elképzelni, hogy van még ezen a világon jó és nemes azon kívül, amit ismerünk. Sokan cinikusak, és hülyének nézik azokat, akik még tudnak hinni bármilyen eddig feltáratlan jóban.

Talán ez az ember sem hinne nekünk, ha azt mondaná, hogy vannak olyan emberek, akik ütések helyett mások sebeinek bekötözgetésével foglalkoznak, felruházzák a szerencsétleneket, jól lakatják őket, ágyba fektetik. Sokan nem hisznek abban, hogy van magasabb színvonal. Pedig van aki vállalkozik arra, hogy átvegye a terheinket, bekötöz, jobb életet ad. Hinni kell, mert élni kell.

(A vastagon szedett részek olyanok, amik számunkra, magunkra vonatkoztatva is használatosak és ismerősek lehetnek)