tényleg. tegnap az jutott eszembe, hogy mikor leírjuk a sérelmeinket, főként én, szóval mikor leírom a sérelmimet, vagy éppen elemzek, akkor eléggé hajlamos vagyok azt hinni, hogy egyrészt a dologban egyáltalán nem vagyok hibá, másrészt pedig, hogy csak mások ilyen gonoszak, és őket megiileti a szigorú kritika. Eszembe sem jut, hogy akármikor megtenném én is ugyanazt, sőt talán nap mint nap meg is teszem (ebbe inkább bele sem gondolok :S).egyébként ez az ami önkritika és tényleg nem önmarcangolás/köszönöm Tamás (ezt azért írtam, mert rímelt, etgyébként pedig mert ő homályosított fel erről a részéről a dolgoknak, közvetve, vagy közvetlenül.)

Az oktv jóvoltából immáron megtaláltam a kedvenc versemet, és bár magáról a versenyről még nem írhatok semmi érdemlegeset, azért jó lesz az :) Olvasom az Ingát (Konrád György) és az az igazság, hogy tetszenek azok a gondolatok, amikről ír, azok a vélemények, észrevételek, még akkor is, ha néha legszívesebben tollat ragadnék, és írnék neki egy pár dolgot, ami szerintem másképp működik. De annyira szelíd és annyira csendes ez a könyv eddig, hogy csak jót tudok róla mondani. Belenéztem újra a nagybátyám könyvébe is, és megint tetszett ahogy ő elképzeli az olvasást, de van benne néhány olyan dolog, ami szerintem irreális. Najó, mindenkinek további jó mindenfélét :)

November 10 :)