socially pingvin

Bejelentenivaló

2010. július 22. - döm

Örömmel jelentem be, hogy felvettek az ELTE ÁJK jogász szakra :)

Barátságdi

Mottó:“A barát az, akit ismersz, és mégis szeretsz“
Sok ilyen, és ehhez hasonló szólással találkozom mostanában. Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy ennek, és társainak (nehéz időben ismerszik meg a jó barát; olyankor szeress, mikor legkevésbé érdemlem meg) van igazságtartalmuk, nagyon sokszor visszaélésre adnak okot. Úgy gondolom ugyanis, hogy az, nem fair, ha ezeket az idézeteket az azokban “barátként“ szereplő egyének mondogatják magukra. Ezeket a megállapításokat, úgy gondolom nem azért tették azok akik tették, hogy néhány egocentrikus ember közhellyé koptassa, ráadásul magára vonatkoztatva, hanem azért, mert egészen rendkívüli, és csodálatos dolgokat fedeztek fel a barátságokban. De nem is azért vannak ezek a szólások, hogy barátság alanya, elszenvedője (sic!) a barát orra alá dörgölje. Azt hiszem, mindkét felvázolt viselkedésforma unfair, és talán nem vagyok túl szigorú, ha azt mondom, hogy aki ilyet komolyan mond, az úgymond megérdemli, hogy képletesen szólva kiállítsák a barátságból. Nekem ilyesmire nincsen élő példám, és lehet, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Viszont általában azok, akik még nem találkoztak szabálytalankodókkal, hajlamosak elhinni, hogy nem is léteznek ilyenek, jelenesetben olyanok,akik a barátság szabályainak ilyen durva megsértésére vetemednek. Azt gondolom, hogy itt is fontos, hogy az ember legyen sportszerű. Hiszen gondoljunk csak bele, milyen lehet a szabálytalanság elszenvedőjének, meggyötörtnek, megalázottnak lenni.

Blogverseny 

süti beállítások módosítása