Nem arról van szó, hogy az embernek nem lesznek ellenségei. Nem állítja senki, hogy mindenki szeretni fog, és bárki szívesen szóba áll veled. Itt nem ez a lényeg. Lehet, hogy megpróbálják sárba tipronia becsületed, mindennek elmondanak, porig akarnak alázni. Előfordulhat, hogy lesz olyan, aki megértés helyett cinizmussal fordul feléd, aki csak beléd rúg még egyet, hamár a földön fekeszel. És találkozhatsz olyannal, aki meg sem hallgat, hozzád sem szól, és nem érdekli, hogy te hogyan főssz meg saját bennrekedt érveidben és bánatodban.

Mindez megtörténhet, meg is fog. Viszont már képes leszel arra, hogy ne keseregj saját képzelt, vagy valós boldogságod hamis, vagy tényleges romjain. Nem fogsz őrjöngeni, zokogni, fenyegetőzni. Felemelt fejjel, és emberi méltóságod teljes birtokában mész tovább. Nem tántoríthatnak a tönkretételed érdekében kilőtt nyilak. Nem leszel saját színházadban mártírt játszó színész. Nem bánt majd, amit az emberek tesznek veled. Nem fogod hibáztatni őket, nem gyűlölöd őket.

Az ellenségedül szegődött embereket elkezded elnézően látni. Rájössz, hogy mennyire nem tudják mit tesznek. És akkor egyszerre az ellenségek már nem vérszomja vadak lesznek, hanem emberek, ugyanolyan gyarlók, és esendők, mint te.

Akkor majd nem lesz olyan nehéz megbocsájtani.

Mottó:

Úgy éltem életem mostanáig, mint fiatal bika,

aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat

s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót.

És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,

repedő levegővel és dobbantása nyomán

gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét. (Radnóti Miklós)

Tényleg nagyon hippi vagyok, ha azt mondom, hogy nem muszáj mondjuk civakodni? Naivság ha azt mondom, hogy a világot nem ellentétes pártok embereiként kell felfogni? Probléma az, ha azt akarom, hogy legyenek békében egymással az emberek, ha lehetséges, mert a szájtépő vitáknak, és erőltetett fekete-fehér gondolkodásnak nincs értelme, épp csak azt mutatja meg, hogy ki mennyire unatkozik?

Nem gondolom, hogy ilyet hirdetni gyengeség lenne. Már miért lenne az? Csak az az erős, aki mindig beszól másoknak, aki nem bírja ki, hogy ne provokálja az embereket, akinek lételeme, hogy másokat bántson? Az gyenge, aki nem kap dührohamot, aki kibírja, hogy ne vagdalkozzon a szavakkal, aki nem megy bele mindenféle idiót szóharcba? Nem állítom, hogy én nem szoktam vitatkozni, veszekedni, de állítom, hogy jobb a békesség. Ahogy azt is, hogy egymás oltogatása addig jó, amíg egyenrangú felek csinálják, és mindketten élvezik.

Nem mondom, hogy az élet nem egy harc, és nem jó dolog, hogy az, de biztos vagyok benne, hogy fatális tévedés egymásban látni a leküzdendő akadályt. Annyira egysíkú, beszűkült dolog egymásban találni meg az ellenségeskedésünk alanyát.

Mert igen, ha egy kétdimenzós világban élsz, mindent, és mindenkit fel kell löknöd, le kell győznöd, be kell oltanod ahhoz, hogy mehess előre. De ha háromdimenzióban gondolkozol, akkor rengetegféleképpen ki tudod kerülni a másikat, csak egy kis alázatra, és kompromisszumkészségre van szükség.

Aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik, és az előtte lévő, mindenféleképpen útjába tolakodni akaró agresszív elemekkel szemben nyert ügye lesz. De egy sorstárs, az nem akadály, és ha valaki hiábavalóan vetekedik, unatkozó bikaként öklelőzik, kötekedik, az csak rontja saját és a sorstársai esélyeit a valódi kihívásokkal szemben.

Ezt gondolom. Ha bárki felháborítónak találja, hogy okoskodok, az olvassa el még egyszer, és mondja meg, hogy mit kifogásol.