Néha lagszjvesebben kiáltoznék, ordibálnék és őrjöngenék a tehetetlenségtől. Utálom, hogy nem lehetek őszinte senkivel. Utálom, hogy a legközelebbi bártaim is fényévezredekre vannak tőlem, hogy nem kérdezhetek anélkül, hogyaggályaim ne legyenek affelől, hogy jogosan kérdezem meg, vagy hogy nem érti-e félre, vagy hogy nem sértődik-e meg, vagy nem hülyeség-e stb. szóval elég bosszantó. és hiába járt le a szentimaentalizmus kora, úghy érzem, jogos, hogy nyavajgok. pedig perszehogy nem, de mindegy...utálom, hogy nem beszélhetek normálisan, mindenféle csapda nélkül, csak a *$§%ß# társadalmi konvenciók miatt...