Félek, hogy unalmassá válok. Eddig azt tartottam élvezetesnek, vagy legalábbis érdekesnek, különlegesnek, hogy mindig bepillantást engedtem a kulisszák mögé, még azt is igyekeztem elárulni, ami addig, amíg el nem kezdtem írni, csak a tudatalattimban volt jelen. Ez most így furi és érthetetlen, de mondjuk keressetek vissza arra a bejegyzésre amit tavaly novemberben írtam önteltségről, meg ilyenekről, a hóeséssel párhuzamba állítva (nem a művészi értéke miatt ajánlom, mert szerintem jó ötlet, de az ilyesmi már sablonos, meg egyébkéntis szimbolista akarok lenni, ahhoz képest pedig ez elefánt-a-porcelánboltban-kodás stb...). Tehát "sok töprengés után" (színtiszta hazugság, mivelhogy kezdettől fogva világos volt) rájöttem, hogy ez a módszer most csak erőltetetté és unalmassá, fantáziátlanná tenné ezt az új vállalkozást, hiszen pont azt jelentené, ha a címmel kapcsolatos tépelődéseimet írom le, hogy másról nem tudok írni, és jajdejó, mert úgyis kicsit depis a szöveg, és akkor lehet a nagy semmiről írni már megint. Szóval most ezentúl ettől fogok félni... De lehet, hogy csak megijedtem ettől a nincs-kedvem-ihletem-írni hangulatomtól, és ezért mondok ilyeneket.

EGyébként félek, hogy mikor emberekkel beszélgetek ilyen leki meg ilyen cuccokról (tudom, nem mindig jó, de ighyakszem őket a lelkizésről lebeszélni :P- *izé látszólagos ellentét szakszóval*)egy idő után majd rájönnek, hogy milyen közhelyeket puffogtatok. Majd ez az érzés is elmúlik.

A lényeg a végére szorult egy mondfatba, megint... Ha ez tendencia, akkor félelmetes, haenm, akkor pedig csak fright...

Na jó, hagyjuk a játékot.