Nos, akkor az így írtok te béna verzió után jöjjön egy kis amatőr ön lélekbúvárság. Az a helyzet, hogy már egy ideje gondolkodom azon, hogy miért keverik össze az emberek a félelmet és az ijedtséget. Tudniillik gyáva aki fél. (vagy nem? mert ha nem, akkor gyorsan tessék a piros iksz felé húzni az egeret, vagy nem is!). Tehát az a helyzet, hogy az emberek velem legalábbis sokszor szórakoznak olyannal, hogy tesznek egy hirtelen mozdulatot és én erre - mi mást tehetnék - mivel nem igazán szeretek semmi belém hatoló idegen anyagot, hátrahőkölök, vagy egyéb ijedt mozdulatot teszek. Emiatt a kedves fogalomzavaros emberek előszeretettel kérdeznek ilyet például "Na mi van, mit félsz?" "Mitől vagyv ilyen gyáva?". Miután már jópár ilyen történt velem, elgondolkoztam rajta, hogy miért is vagyok ilyen félős, és hogyan lehetne ezen javítani, mert hiába jövök rá, hogy ez van, meg hogy miért, ha nem tudom, hogy miként kéne kezelnem a jelenséget (hogy tudományos és precíz legyek). Tehát addig addig gondolkodtam, hogy rájöttem, a probléma nem az én készülékemben van, hanem azéban, akinek fogalomzavarai vannak. Hiszen a félelem nem egyenlő az ijedtséggel (szerencsére), és ugyan én megszoktam ijedni, és ezt teljesen felvállalom, ijedős vagyok -naésakkor mivan?- de nem félős, főleg nem gyáva. Mert igaz, hogy hátrahőkölök, de utána a másik másodpercben már nagy a szám és egyáltalán nem úgy vagyok vele, hogy jaj, mindjárt megütnek, mert van akkora önbizalmam, hogy azt higyjem, ki tudom védeni. Egyébként tényleg a félelem irányítja a viselkedésemet, csak nem a tőlük, hanem a büszkeségem proba tiprásától érzett félelem, és ezért aztán már nem rettegek attól, hogy mi lesz a testemmel, mert tudom, hogy legalább a büszkeségem életben marad. De egyébként sem jellemző a félelem rám, mert nem tudom, hogy hogy fogok bejutni a jogra pldául másfél év múlva úgy, hogy nem akarok emeltszintű érettségit írni, vagy hogy hogy fog sikerülni az oktv-n továbbjutni, de nem félek, mert minek, inkább csak az olyan baromságok bosszantanak, hogy nem is lehet megtanulni úgy, hogy biztosan sikerüljön, anélkül, hogy bemagolnám az egész gimnáziumi tananyagok.

Racionalista bejegyzés. (annyira érzelemmentes, amennyire akkor sem lehetett volna egy ilyen témánál, ha külön erre koncentrálok.Hidegfejű elemzés. Ez maradt a két-három heti gondolkodásból.) (egyébként pedig utólagos értékelésként az osztálytársam msn üzenetét (nem ezzel kapcsolatban) biggyeszteném ide: te teljesen értehetetlen vagy) :D

no, akkor életjel, vagy legalábbis olyasmi. hogy (amivel nem kezdünk mondtatot, de ugyanmár egye meg az izé-bizé, f*ne de inkább csak #€&€) egy régi ismerősöm kedvelt szófordulatát ismételjem, vészesen közeledik az oktv (ezt természetesen kizárólag kisbetűvel szabad írni, merthogy a nagybetűknek nincs helye, legyen csak mindenki nemecsek, meg amúgyis, mi köze az embereknek a nagybetűs dolgokhoz- nemdebár?- persze-szerencsére-ez nem az én nézetem de hagyjuk, tessék csak arra gondolni, hogy kitől "idéztem" (tessék csak-ez megint gyanús)). tehát jön, és én közben még a felét sem olvastam el a verseknek amiket fel kéne ismerni (miért érzem most folyamatosan azt, mintha őt olvasnám és azt írnám le? Ahogy írok folyamatosan látom a képzeletemben, mintha ott lenne. mikor eszembe jutott az ötlet (most meg már azt emelem ki amit biztosan nem érzek olyannak) gondoltam, hogy valamennyire sikerülnie kell, de egyáltalán nem hittem hogy ennyire (erről egy "AMEN" szám jut eszembe) azonosulok. szinte már önmagamat is megtévesztem (csak a zárójelek az enyémek, a tartalmuk nem). lehet, hogy azért van, mert szinte mindent olvastam ami ő írt? hihetetlen.fantasztikus és lehet, hogy nincs is igazam. majd kiderül, de talán részben tényleg hasonlít. igazából régen ezt nem így képzeltem el) és még nagyon hiányos a tudásom, de hiszem, hogy sikerül. Sikerülnie kell.