Hallgatni arany, beszélni brilliáns.

Rengeteg ötletem van, mint mindig, de nem érzem azt hogy be tudnám fejezni, vagy véghez tudnám vinni ezeket a terveket. Lehet, hogy el kéne adnom az ötleteimet. Nem mintha megvenné bárki is, de az legalább hoz pénzt és nem kell csinálni semmit, csak kreatívnak lenni. Hiába nehéz dolog írni, főleg rendszeresen, erőfeszítésbe kerül, de rengeteg nehéz dolog van az életben, és nem hinném, hogy ezt a tényt a semmittevés igazolására kell felhasználni, mondván, hogy úgy is kell majd elég erőfeszítést tenni az életben. Általában az ilyen mentalitású emberek nem tudnak még harminc évesen sem felelőséggel viseltetni még maguk iránt sem.

Egyébként (erről le kéne szoktatnom magam) ma, mint minden más normális napon, elolvastam egy pár hozzászólást más blogokon és látván, hogy vannak ősszeszedett százszor átgondolt (és minden érzelemtől megfosztott) kommentek, végig gondoltam, hogy én is szoktam néha ilyeneket írni -aminek általában az a vége, hogy kitörlöm, és újra írom százszor-és hogy azért milyen bozasztó lehet mindig így írni és hogy valószínűleg megutálnám az ősszes blogot egy idő után, ha mindig így írnék. Lehet, hogy ez úgy tűnik, mintha ellentétben állna azzal, amit először leírtam, de higgyétek el nekem, hogy a kettő egy idő után üti egymást, ha mindig komolyan és feszülten, érzelemmentesen ír az ember, akkor egy idő után egyre távolabb lesz attól, hogy ne legyen semmittevő. Aurea mediocritas. Ha értitek.

(ennek most semmi értelme nem volt, mert ettől nem fog nagyjából senki megváltozni, meg én sem talán, tehát csak az okoskodás része marad belőle, és megint egy nagy nullát alkozztam.mondjuk ennyi után már mit sem számít.)

nagyon kék mán valami. De egyszerűbb így.

Elég sok minden történt az utóbbi nemtom hány napban. Múlthéten 12 órákat dolgoztam, és hulla voltam teljesen. Közben volt esküvő, ahol láttam Nandot és Apolkát, akik mindent felmértek kritikus szemmel (tekintve ugye, hogy lesznek ketten eggyé :P). Előtte is volt esküvő, amit meg a szüleim szerveztek, és kicsit túlhajszolták magukat satöbbi. Az is tündérmese (igen az a történetsem régebbi 1 évnél)(a kiszólásokat értik. akiknek szól) és nosztalgikus emlékeket ébresztett bennem. 

Ezentúl történt még rengeteg dolog, amit elfelejtettem, de mivel úgysem szoktam leírni, hogy mi történik velem (na jó, ritkán írom le) ezért nem baj. Az mondjuk fontos, hogy elég sok emberrel megismerkedtem a csiperó alatt (európai diákfesztival, aminek a központja kecskemét) és rájöttem, hogy mostmár tűrhetően mobilis vagyok, sőt a szüleim számára tűrhetetlenül, mert kicsit túl sokat vagyok távol. Mondjuk legalább nem vagyok barlanglakó átlagmagyar, aki egésznap a szélessáv előtt ül. Ezenk jvül még megkaptam a nyelvizsgapapíromat, és örvendeztem, valamint újra megtalálható vagyok az alföldi előtti könyvesstandnál, ha nem esik az eső. Mnidenkinek ajánlom, hogy ahelyett, hogy otthon ücsörögne, tegyen egy kicsi de sokáig tartó sétát a belvárosban (majd én gondoskodom a hosszú időtartamról, nem kell aggódni :) :P )