Mivel nagyon szeretnék már valami hand-made cuccot csinálni, ezért a mosolyos bejegyzést ( :) ) módosítom, annyiban, hogy a négyes pontot nem kell teljesíteni. Persze azért remélem, hogy enélkül a záradék nélkül is legalább egyet csináltok (nekem :D).

Szép dolgokat írtam régen. Már akkor is magamnak. Valahogy mostanában nem jön be a vidám hangulatú, könnyed csevegéshez hasonlatos stílus, inkább valami súlyos, nyugodt fáradt, vontatottság jellemzi az egész blogomat. Másrészt pedig ugye nem vagyok hajlandó kifejteni a gondolataimat, csak papolok, de úgy, hogy elvárom, hogy az egyes vázlatpontok közötti összefüggést mindenki magától találja meg. Ez még izgalmas is lenne, ha nem írnék ilyen baromi hosszan, és baromi unalmas, elcsépelt témákról. Mondjuk írhatnék arról, hogy majd valamikor írok egy regényt a cseppek életéről. Valami ilyen hozzám passzoló unalmasat, ami olyan lesz, mintha a cseppek is érző lények lennének. Emellett terveztem, hogy majd ezentúl mások blogját fogom kiparodizálni. Ezt nem vagyok képes megcsinálni, nem tudom miért. Mondjuk azért, mert meg sem próbáltam. Valamint gondoltam rá, hogy leírom, hogy kiről mit gondolok, hogyan viszonyulok hozzá (magyarul mit érzek iránta, csak az olyan nyál) de az meg olyan megint unalmas filozofálás (=okoskodás) meg olyan Bors szintű (magazin). Adieu

Égesd el a könyveket, Kalibán!
Pusztítsd el őket! Mind! Szőrös kezed
fojtsa koromba gyémánt agyvelők
értelmetlen tündérjátékát!
Nincs szükség rájuk. Mit pöffeszkedik
az isteni tudás? Üzlet az is!
Az aljas élet szégyelli magát
és álarcot vesz fel és hisz neki.
Vén igazság, hencegtél eleget,
most pusztulj, te háromszor-becstelen
ábránd, ki még mindenkit mindenütt
kiszolgáltál! És ti is, szeretet

Ma elbántam a kémia és fizika cuccomal. Valamint tegnap kitört a VAKÁCIÓ, ahogy oldalt is láthatjáto, mert: you have to know the difference between good and bad.

Egyébként pedig -irodalom tanárom állításával ellentétben- nem az a tehetséges író, akinek jó ötletei vannak. Mert az ötletek nem hiányoznak. Csak a megvalósítás.

Nos a következők jutottak eszembe az előző post kapcsán: Baromi kevesen olvasnak, és azok is vagy fantáziátlanok, vagy lusták, vagy csak annyira utálnak, hogy nem akarnak tőlem semmit, csak annyit, hogy maradjak csöndben, hagyjam békén őket, avagy húzzak el melegebb égtájra. Ilyenkor, mikor ilyenekre jövök rá, vagy ilyeneket beszélek be magamnak (ennek ellenére is vannak ilyen emberek az olvasóim közözött. biztos. hogy miért? mert és csak.) igen erősen kísért a békétlenség, mert ez magában hordozza a lenézést, meg egy csimó más dolgot. Mi a csudának akarok én szelíd lenni? Hogy áldozat legyek?Nem, nem nem és nem. És mégis igen. Mert.

M-nél csatlakoztam ehhez:

A játékszabályok:
1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak három embert.

Nem tudok, nincs miről, kivéve arról, hogy elvárják. Mármint, hogy írjak. Merthogy vannak bizonyos egyedek, akik (bocsánt csak egyes szám) szeretnének olvasni, mert arra van elég idejük, ha írásra nincs is. De könyörgöm, nem egy embernek áll a világ. Jó, persze, ez jgy sértő, meg minden, dehát ez van itt. Ha nem tetszik, nem kell szeretni, és akkor nem is vagyok kényszer alatt. Persze ez csak ösztönös elrettentés, hogy nehogy mégegyszer valaki ilyet mondjon, esetleg véletlenül, akarata ellenére, valmi érdekes agyérgörcs folytán. Mert tény, hogy nem jelent senkinek semmit eze az egész kóceráj, egy ember kivételével. De egy ember nem számít (mondjuk, de, de a lustasággal szemben elenyésző kisebbségben van). Tehát incs miről, nincs miért. Nincs ebben még csak szomorú sem. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Van egy, azaz egy darab ötletem, de annak a megvalósításához én nem vagyok elég.Ez megintcsak egy tárgyilagos megállapítás. Nincs ebben semmi rossz, sokkal könnyebb bénának lenni, mint ügyesnek, és sokkal könnyebb alázatosnak is maradni. Meg amúgyis. A lustaság mindent visz. Ez van. Hadd legyek már egy kicsit modern, már amennyi modernség van abban, hogy csak ha muszály dolgokat csinál az ember. Hadd ne legyek már olyan érthető, hadd legyek kusza, és hadd legyek lendületes a magam összefüggéstelen módján. Igazán hagyjatok már. A tizenpár nem olvassa el, de rámondja, hogy biztos jó mellett mit sem ér az egy halk írj, írnod kell hang. A többségnek van igaza. Mert mindenben az én számít. Az számít, hogy ENGEM olvassanak és jónak tituláljanak, hogy ÉN írhassak könyveket, és ÉN meggazdagodhassak belőle. Ez a modern. És na még nem halt ki a jóérzés az emberekből, akkor nyugodjatok meg, majd még kifog. Lesz ennél is ubdorítóan önzőbb az emberiség. Hajrá emberiség!

De ez persze nem vág ide. Szóval bikkmakkot sem ér, ha nem szeret olvasni legalább a kistöbbség. Mert hát nem. Nem túlzottan érdekfeszítő ugyanis, ha csak azt hallod vissza, hogy ezt nem tudtam elolvasni, ez túl hosszú stb. Ez megint nem szomorú, sőt egészen vidám dolog. Ezt így kerekperec megkell mondanom, mert még itten nem érti meg senki. De tényleg senki. Legalább bizonyítva van az is, hogy nincsenek egyforma emberek. Megint filozofáltam, és a fele megint nem arról szólt amiről kellett volna vagyis túlságosan arról szólt. A semmiről. A nyökögésről. Ha valakinek ez kell. És tényleg szertném, ha nem jönnének elő az "én mindig végig olvasom" " legalább ketten vagyunk akik úgy gondolják hogy jól írsz" " ne legyél már ilyen negatív" (nem vagyok az, csak közönyös, végülis ez már nem romantika, Dürrenmattként kell viselkedni) mert azok olyan sablonosak. Mostanság túlsok minden sablonos. MErthát azért ez még mindig nem a "Hazánk". Nekem legalábbis. VÉgre egy nem sekélyes érzés, gondolat, hit, remény az életemben. MErt kevés ez a 80-90 év nekem. De ez már megint elmászott egy kicsit másfelé. Szóval eltávozom máshová összefüggéstelenkedni...