Jajaj, érdekes volt a nyelvvizsga. Azt leszámítva, hogy a cd szaggatott, és a nyelvtanban 3-3 pont vesztésem két feladtban lesz (legalább) és a diktálásban is minimum 1, valamint hogy a szóbelin nem forgott elég gyorsan az agyam, és kissé akadoztam, jól sikerült. Vaciláltam, hogy végig menjek-e rajta, de inkább nem. Inkább csak annyit írok még, hogy holnap 11.00-tól figyeljetek az atv-ben. :)

ps.: Még mindig szorítani kell, hogy a tanárok jóindulatúak legyenek, és a diktálásban azokat ne kelljen tudni, amiket nem tudtam. Valamint hogy süllyedjen meg aki kitalálta, hogy a sohanem hallott cheese-rollingról legyen benne szó (süllyedés persze csak az ijedtség kedvéért.)

Talán elvesztettem a motivációmat? Lehet, hogy ez olyan öregemberesen hangzik, de nem sok értelmét látom az egésznek. Nem válaszolok arra amit írnak, nem vagyok a legjobb, nem vagyok a legrosszabb. A blogom nem a legkihaltabb, de nem is a leglátogatottabb. Nem én írom a legszebb mondtokat, de a legrondábbakat sem. Még szövegekből sem. Nem én vagyok a legnagyobb ismétlődés, vagy refrén-szerűség rajongó, de azért szeretem használni, mert kényelmes. És mert lusta vagyok, hogy igényesen írjam meg, nem fordítok rá elég energiát. Lehet, hogy nincs semmi értelme? Lehet. Biztos, de az értelemről nyitott vitáknak sincs értelme. Ugyanis csomó dolognak úgysincs semmi értelme. Minden hiábavalóság a nap alatt. Ez van. De ezért nem kell öngyilkosnak lenni, élni kell szépen tovább azb életet és reménykedni a jobb jövőben. Nincsenek egetrengető gondolataim, de fejlődik, és bár semmi szélsőség nincs itt, akármennyire is szeretném, azért nem hagyom abba még. Mert...

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Kezd melankolikus hangulatom lenni... Azt hiszem, kicsit engedem. Úgyis olyan szomorú idő van kint. És egyébként is, jól esne ha most kikapcsolhatnám az egész időt egy picit. Csak egy nagyon picit, hogy ne rohanjon már úgy felém a nyelvvizsga, a kórus, a próbaérettségi. Hogy egy kicsit lazíthassak. Még azt sem bánom, ha az iskola vége sem közelít addig. Kezd olyan érzésem lenni, hogy hiányozni fognak a osztálytársaim. Nem nagyon, de kitartóan. Három évvel ezelőtt nem tudtam megérteni az osztálytársamat, aki sírt amiatt, hogy vége az iskolának. Most egy kicsit meg tudom érteni. Sokkal szívesebben halasztanám most el a szünetet egy évvelm főleg ha utána dupla olyan hosszú lenne.(talán nem kéne Coldplayt hallgatni...)